Miről ismerni meg a jó minőségű open access szakmai újságokat?

Tavaly nyáron írtam egy bejegyzést "Áltudományok, predátor újságok" címmel, amiben leírtam azt a történetet, hogy egy idegkutató heccből 4 különböző "tudományos" folyóiratban is leközölte egy teljesen fiktív kutatását, amit a Csillagok Háborújából vett nevekkel és kifejezésekkel tűzdelt tele. Sem ez, sem a lehetetlen, meseszerű, és logikai bukfencekkel telerakott kutatás sem tűnt fel senkinek az újságoknál, és csak csak hab a tortán, hogy olyat nem lehetne elvileg, hogy egy kutatási eredményt több helyen is megjelentessen valaki. Ez egy tipikusan az internethez köthető probléma, melynek okát kicsit messzebbről kell megközelíteni. A fenti jelenséget a kutatómunkák eredményeihez való szabad hozzáférés igénye, és a hagyományos publikáció macerás volta idézte elő elsősorban. A kutatók közlési kényszerben vannak, muszáj publikálniuk, mert jellemzően a megjelent cikkek száma, impakt faktora, stb. alapján kerül megítélés alá egy kutató munkája. Tehát ha törik, ha szakad, valahol, valamit többé-kevésbé rendszeresen meg kell jelentetniük. A klasszikus publikációs modell úgy működik, hogy ha valaki közzé akarja tenni a kutatási eredményét, akkor beküldi egy tudományos lapba. Ott a szerkesztő megítéli, hogy az újságba való-e a téma, és ha igen, akkor nagyjából megüti-e az adott folyóirat színvonalát. Ha igen, akkor kiküldi lektoroknak, akik szakmai szemmel alaposan átnézik. Ha ők is úgy ítélik meg, hogy jó az anyag, akkor az újság leközli a kutatást, a cikket. Ha a szerkesztő és/vagy a lektorok visszadobják az anyagot, akkor a szomorú kutató megy tovább egy másik laphoz, és ott is próbálkozik. Ez sajnos hónapokat, akár éveket is jelenthet, a cikket akár többször is át kell írni az adott újságok elvárásai alapján, és ez macera. Emellett pedig, ha sikerül végre elfogadtatni a kutatási anyagot egy újságban, akkor ezekhez az eredményekhez csak kevesen férnek hozzá, mert az újság pénzbe kerül. Egy jó orvosi újság esetén akár évi több százezer forint is lehet az előfizetés, bár most már külön a cikkeket is meg lehet venni, ami átlag 30-40 dollár. A kutatási eredmények hozzáférését könnyítette meg az ún. open access publikáció elterjedése az interneten, amikor is az újságok online felületén a kiadók egyes cikkeket teljes terjedelmükben szabadon elérhetővé tesznek. Így mindenki szabadon hozzáfér az információhoz, ami előreviszi a tudományt, viszont valakinek ki kell fizetni a kiadó  költségeit, és ha azt nem az olvasó fogja, akkor a kutatónak kell. Ha valaki open access formában szeretne publikálni, simán akár 1000  eurót/dollárt, vagy még többet kell leperkálnia a kiadónak. Ami sok kutatónak, labornak probléma, de nem mindenkinek. Ez utóbbi rétegre alapozva, illetve arra, hogy a kutatóknak muszáj publikálni, a klasszikus, elismert tudományos folyóiratok mellett kinőtt egy csomó parazita online "tudományos" újság, ezeket hívják predátor újságoknak. Ezek olyan, kizárólag online elérhető újságok, amik csak open access formában működnek, és lényegében érdemi lektorálás nélkül, a pénzért cserébe leközlik a kutatási anyagot. Úgy csinálnak, mintha jó nevű szakmai lapok lennének, meg mintha náluk is lenne lektorálás, de valójában nincsen. És ez baj, mert így nincs szakmai kontroll, mint azt a fenti példa is mutatja, teljesen valótlan dolgok is megjelenhetnek tudományos köntösbe bújtatva, ami már az álhír, fake news kategória, a tudomány meghamisítása. Olyan kutatási eredmények láthatnak így napvilágot, amiket a hagyományos újságok nem hajlandók leközölni, mert valami gond van velük, rossz volt a módszer választása, gyanúsak az eredmények, stb., viszont ezt az egyszeri olvasó nem biztos, hogy kiszűri. Azért vettem elő megint ezt a témát, mert pár napja a világ vezető fül- orr- gégészeti folyóiratának, Laryngoscope-nak az open access "leányújságjában", a Laryngoscope Investigative Otolaryngology-ban megjelent egy közlemény Open access: Is there a predator at the door? címmel, ami erről a jelenségről szól, és segít abban, hogy megkülönböztessük a "jó" open access újságokat a megbízhatatlantól. A téma súlyát jelzi, hogy az összes valamire való nagy fül- orr- gégészeti újság főszerkesztője együtt írta ezt a kiáltványt. Azt írják, hogy az elismert, illetve szabályosan működő open access újságok ismérvei a következők:- A szerkesztőség tagjai neves specialisták, a területük elismert szakemberei;- Az újságnak van ISSN száma (International Standard Serial Number);- Az újságot az elismert open access folyóiratokat felsoroló Directory of Open Access Journals-ban számon tartják (DOAJ);- Az újság kiadója tagja az Open Access Scholarly Publishers Association-nek (OASPA);- Az újság kapcsolatban áll az adott szakma valamilyen elismert szervezetével;- Az újság honlapján minden kapcsolati lehetőség egyértelműen és teljesen részletesen közzé van téve;- A publikációval kapcsolatos minden költség egyértelműen jelezve van a felületen, és nincsen beküldéshez kapcsolt díj. Ha pedig az alábbiakat látjuk, tapasztaljuk, akkor legyünk nagyon óvatosak:- Rendkívül behízelgő módon invitálnak az adott újságban való publikálásra;- Garantálják a gyors megjelenést;- Az újság neve nagyon hasonlít ismert újságokra, de mégsem azok;- Az újság honlapján nincs cím vagy kapcsolattartáshoz információ;- A kiadó és/vagy az újság célja homályosan van megfogalmazva;- Nincs megemlítve a lektorálás (peer-review), illetve minimális beküldési feltételek;- A cikket, kéziratot emailben kérik, nem pedig online szerkesztői felületen;- Elvárást támasztanak legalább évi rendszeres közlés formájában, és az open access díjtől való eltekintésről nincs konkrét, egyértelmű szó. Szóval ha valaki szakmai cikket olvas, vagy szakmai lapban szeretne publikálni, akkor a fentieket érdemes komolyan figyelembe venni. Egyrészt nem minden igaz, ami a neten olvasható, ez sajnos érvényes a szakmainak hitelesnek tűnő open access újságok esetében is. Az itt leközölt kutatási eredményeket kétkedve kell fogadni.  Másrészt ne essen bele abba a csapdába, hogy engedve a szirén-éneknek egy ál-szakmai lapban való publikálás kedvéért dolgozik hónapokat, rosszabb esetben éveket. Az emailben érkező felkérés legyezi az ember hiúságát, de ez csapda. Egy jó újság nem kéreget cikkeket, küldenek oda eleget kérés nélkül is.