A gyulladás magára húzza a dobhártyát - egy új cholesteatoma elmélet

Egy új cholesteatoma elmélet jelent meg a napokban a European Archives-ban, egy "A new theory interprets the development of a retraction pocket as a natural self-healing process" című cikk formájában. Két szempontból is érdekes ez a cikk. Egyrészt azért, mert a cholesteatoma kialakulása kapcsán számos elmélet látott már napvilágot, de egyik sem makulátlan, önmagában egyik sem magyarázza meg a cholesteatoma kialakulását minden egyes esetben. Egy a fülsebészetben kicsit is járatos fül-  orr- gégész mindegyik elmélet kapcsán tudna mondani olyan esetet, amit az adott teória nem magyaráz meg. Nem véletlenül írtam már egy csomószor erről a kérdésről, hirtelen kapásból 4 blogbejegyzést is találtam, ami ezzel a kérdéssel foglalkozik:Lehetséges elméletek a cholesteatoma kialakulásáraEgy érv a cholesteatoma "mucosal traction" elmélete ellenSzelektív epitympanalis diszventilláció: egy szimpatikus cholesteatoma elméletCholesteatoma patogenezis: ventillációs zavar, majd epithel proliferációEz is azt jelenti, hogy nem lezárt az ügy, tehát minden új ötlet érdekes lehet. A másik érdekesség, hogy a cikket Hüttenbrink kölni fülsebész professzor jegyzi, akit már többször is volt szerencsém élőben látni előadni és műteni (Hollandiában és Szlovákiában), és mindig olyan mély nyomot hagyott bennem, hogy muszáj volt róla írnom. Ő tipikusan az az ember, aki valamilyen érzelmet mindenképpen kivált az emberből, vagy helyből rajongunk érte, vagy nem szeretjük, de semlegesség nem maradhat. Én egyértelműen szimpatizálok vele, részben mert brilliáns fülsebész, de legfőképpen azért, mert nagyon érdekesen, asszociatívan gondolkodik, kilát a dobozokból. Szóval ha ő publikál egy ilyen cikket, szerintem arra érdemes odafigyelni. De mit is mond ebben a közleményben a cholesteatoma keletkezésével kapcsolatban? Itt is egy nagyon érdekes távoli asszociációval él. Azt írja, hogy az emberi szervezet egyik ismert reakciója az üreges szervekben, hogy gyulladás esetén a gyulladás "epicentruma" -ha szabad így fogalmazni- odavonz a környékről szöveteket, amik immunológiailag aktívak lehetnek, és ezzel a szervezetünk megpróbálja lokalizálni a folyamatot és lezárni, obliterálni az üreget. Például appendicitis esetén a gyulladt appendix felé fog vándorolni az omentum majus, vagy pl. a pleura vagy a pericardium gyulladása esetén az adott területen hegesedés lesz, megszűnik a pericardium vagy a plaura adott szakaszán a két lemez közti üreg. Hüttenbrink professzor azt mondja, hogy szerinte a tyúk vagy a tojás volt előbb kérdés a cholesteatománál fordított, mint amit eddig gondoltunk. Előbb lesz a dobüregben egy valamilyen granuláció képződéssel járó gyulladás, és az valahogy odavonzza, magára húzza a dobhártyát az appendix - omentum majus mintájára, nem pedig először hámöböl, és után granuláció a dobüregben. A dobhártyában található Langerhans sejtek segítenek a gyulladás megoldásában, maga a dobhártya pedig beborítja a gyulladt területet, így alakul ki eszerint a hámöböl. Az elmélet szerint így egy száraz hámöböl valójában egy lezajlott dobüregi mucosa gyulladás maradványállapota, de nem aktív folyamat. Legalábbis addig, amíg a keratin ürülés nem sérül, de ha az nem működik, akkor lesz manifeszt cholesteatoma. És mindez azért főleg az atticusban vagy a hátsó pars tensa negyedeknél alakul ki, mert ott nincsenek akkora szabad terek, a láncolat és a szűkösebb viszonyok miatt könnyebb a letapadás a medialisabb felületekre. Én nagyon érdekesnek tartom ezt a teóriát, bár az a láncszem nekem nagyon hiányzik, hogy hogyan is kezd el közeledni a dobhártya a dobüregi struktúrákhoz? Mi az első momentum a dobhártya behúzódásában, mi az inger, és mi a mechanika? Ez nem került kifejtésre a cikkben, miközben az viszont többször említésre kerül, hogy Hüttenbrink professzor nem hisz a negatív dobüregi nyomás elméletnek. Pedig az pont illene ide, mint első stáció. Ha azt feltételezzük, hogy van egy negatív dobüregi nyomás a gyulladás során (részben esetleg azért is jön létre gyulladás), az elkezdi behúzni a dobhártyát, akkor már akár érthető is. Illetve be lehetne hozni a mucosal traction elméletet is, ami nem okvetlen mond ellen ennek az új modellnek. Lehet, hogy a mucosa húzása esetleg csak a granuláló felületeken jön létre, és valójában egy öngyógyító folyamat része? Ezek az izgalmas dolgok a fülsebészetben...