Szabadon futó arcideg a középfülben

Múlt hét péntek-szombaton Pécsett voltam a szokásos, éves Munkácsy Utcai Estéken, ami ismét nagyon jó volt. Idén "Komplikált fülészeti esetek megoldása" fedőnéven futott az esemény, és a macerás roncsfülek, sokadik revíziós műtétek, kiterjedt cholesteatomák, a középfül paragangliomák lehetséges műtéti megoldásai voltak a fókuszban, elsősorban a subtotalis petrosectomia és a mastoid obliteráció formájában. Ezeket a beavatkozásokat Gerlinger Professzor Úrnak köszönhetően ott magas színvonalon művelik, amit persze tudtunk, de most impresszív bemutatóműtétekkel is újra igazolták. Az egyik bemutatóműtét során az arcideg a mesotympanalis szakaszon teljesen szabadon volt, és akkor eszembe jutott, hogy erről még nem is írtam. Pedig ez egy potenciális fülsebészeti probléma, ráadásul annyira nem is ritka. Ha valaki elkezd aktívan fülsebészettel foglalkozni, előbb-utóbb találkozik olyan esettel, ahol egész könnyen örökre le tudja bénítani a beteg arcát, és itt még csak nem is egy mastoidectomiás túlfúrásról van szó. Nagyon kellemetlen, ha mondjuk egy recidív cholesteatoma pont rákapaszkodik a fülke felett a szabadon futó n. facialisra, és nem tudjuk eldönteni, hogy az már a facialis, vagy még a zsák széle, vagy heg, stb. Vagy ha úgy rálóg a talpra, hogy nem tudunk rendesen stapedotomiás nyílást készíteni, vagy ha tudunk is, utána a protézis esetleg folyamatosan hozzáér(ne) az ideghez. Meg eleve, a dobüregi manipuláció során ezt a lehetőséget szem előtt kell tartani. Mostanában ritkábban rajzolok, de ezt a kérdést jobban lehet ábrával érzékeltetni, pl. egy bal fül kapcsán: (nF: n. facialis; I: incus; S: stapes; P: promontorium; pp: processus pyramidalis) Egyébként a n. facialis mesotympanalis szakaszának csontos borítása két irányból indul el az embrionális korban (a ganglion geniculitól kifelé, illetve a mastoidealis szakasz kezdetétől befelé), viszont a két szakasz összekapcsolódása csak a megszületés után fejeződik be az ovális ablak környékén. A legtöbb klinikai kutatás nagyságrendileg 5-30%-ra teszi a n. facialis dehiszcencia előfordulási arányát, ami semmiképpen sem kevés. Ugyanakkor a nem klinikai, hanem hisztopatológiai megközelítésű kutatások ennél sokkal gyakoribbra mutatják a csonthiányt, akár 70-80% körülire (pl. Facial nerve canal dehiscence in chronic otitis media without cholesteatoma). Ennek az lehet az oka, hogy a műtétek közben a kis csonthiány nem okvetlen kerül felismerésre, vagy például gyulladásos környezetben (krónikus fül, cholesteatoma) a duzzadt hám elfedheti a dehiszcenciát. Ugyanez a munkacsoport felvetette, hogy a gyakori vagy krónikus kisgyermekkori középfülgyulladások roncsolhatják a n. facialis csontos csatornájának falát, de kiderült (legalábbis ők azt találták), hogy nem. Sőt, úgy találták, hogy a gyulladás felnőttkorban sem növelte meg a csonthiányos területek méretét sem a kontroll csoporthoz képest. Ez utóbbi fontos, és megkönnyebbülés. Jó hír, hogy legalább a krónikusan gyulladt fülben ilyen jellegű plusz nehezítési faktor nincsen. Ugyanakkor a gyulladt fülben eleve nehezebb tájékozódni, több lehet a heg, cholesteatoma esetén pedig maga a cholesteatoma fizikaliag akadályozza a látványt. Szóval nagyon oda kell figyelni erre a lehetséges érzékeny pontra. Felhasznált irodalom:Facial nerve canal dehiscence in chronic otitis media without cholesteatomaThe Dehiscent Facial Nerve CanalIncidence of Facial Nerve Canal Dehiscence in Primary and Revision Cholesteatoma Surgery