Ezek a legeladósodottabb kórházak

Idén nem egy kórház áll a legeladósodottabb állami intézmények élén, a második és harmadik helyre azonban felfért a Péterfy és a Honvédkórház.

Hosszú idő után nem egy kórház vezeti a legeladósodottabb állami intézmények rangsorát. A Menedzsment Fórum cikke szerint a negatív lista élén jelenleg a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ), amely 3,4 milliárd forintos adósságot halmozott fel. A Magyar Államkincstár által közölt friss adósságlistából nem derül ki, hogy miért keletkezett ekkora adóssága a KIFÜ-nek, de az arányok alapján vagy az internetes szolgáltatások, a dologi kiadások, a beruházások utáni kiadások szállhattak el, vagy a központi irányító szerv, vagyis az ITM maradhatott el tavaly a támogatás nyújtásával.

A Péterfy és a Honvédkórház a legnagyobb adósok között
A Péterfy és a Honvédkórház a legnagyobb adósok között

A Péterfy és a Honvédkórház a legnagyobb adós

A listát azonban már az egészségügyi intézmények folytatják. A második legeladósodottabb állami cég a Péterfy kórház, amely 1,77 milliárdos adóssággal zárt, a harmadik helyen pedig a Honvédkórház végzett 1,4 milliárd forinttal. Ezek a számok még nagyobbnak tűnnek annak tudatában, hogy az egészségügyi intézményekben az év végén 55 milliárdos adósságkonszolidációt hajtott végre a kormány. Utóbbi intézménynek novemberben még közel 3,2 milliárd forint, a Péterfynek 3,44 milliárd volt az adóssága.

55 milliárdot kaptak a kórházak Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere november végén jelentette be, hogy 55 milliárd forinttal konszolidálják a kórházakat. Ehhez azt is hozzátette, hogy "előrehaladott állapotban" van a kórházak gazdálkodásának, pénzügyi helyzetének áttekintése. A részletekről az alábbi cikkünkben írtunk!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +22 °C
Minimum: +14 °C

Erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, így napközben erősen felhős, sőt akár borult időszakokra is számítani kell. Délutánig döntően az ország északkeleti harmadán, majd délutántól délnyugat felől egyre több helyen várható zápor, helyenként zivatar. A nyugati szél élénk, olykor erős lesz, délutántól mérséklődik a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 21 és 27 fok között várható, de az Északi-középhegység északi oldalán néhány fokkal hűvösebb is lehet. Késő este 14 és 21 fok között alakul a hőmérséklet. Az előrejelzések szerint napközben melegfronti hatás várható, ami miatt a frontérzékenyek tünetei felerősödhetnek.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra