Nagyon érdekes és sikamlós témát, bizonyos szempontból etikai kérdéseket is feszegetnek a Laryngoscope-ban, ahol most a betegek műtét előtti kivizsgálására próbálnak javaslatot tenni evidenciák alapján (The evidence‐based preoperative assessment for the otolaryngologist). A témaválasztás jogos, ugyanis a fül- orr- gégészeti műtétekre váró betegek (is) rutinszerűen átmennek egy csomó vizsgálaton, miközben bizonyos értelemben ezek teljesen feleslegesek. Ezt persze így merész volt kimondani, mert például a véralvadási zavarokat csak vérvétel során lehet kideríteni, és ez az információ egy mandulaműtét előtt életmentő lehet. Ugyanakkor a jelenlegi rutinszerű kivizsgálás során becslésem szerint kb. 100 fül- orr- gégészeti műtétre váró betegnél csak 1-2 embernél derül ki valami turpisság, ami ellenjavallata lehet a műtétnek, vagy legalábbis további kivizsgálást igényel, mielőtt belevágnánk a szikét.
Tehát érthető az a felvetés, hogy nem lehetne-e egy kicsit optimalizálni ezeket a műtét előtti vizsgálatokat, mert irdatlan mennyiségű pénzt és egészségügyi kapacitást visznek el, és messze nagyrészt utólag feleslegesnek bizonyulnak. Az esetlegesen ebből felszabadíható összegből és humán kapacitásból egy csomó mindenen lehet javítani az egészségügyben. Nem lehet-e valahogy kiszűrni, hogy kinek kell vérvétel, célirányosan a műtét előtt? Muszáj mindenkinek mindent, rutinszerűen? Érdekes adatokat is közölnek mindehhez a felvetéshez. Például, hogy a fül- orr- gégészeti betegeknek csak kb. 10%-a nagy rizikójú, miközben a perioperatív mortalitás 80%-ban ehhez a csoporthoz köthető. Vagy hogy a rutinvizsgálatok eredményei és a perioperatív váratlan negatív események között nem sikerült statisztikai összefüggést kimutatni (Knowing the risk: a review of the peri-operative care of surgical patients. A report by the National Confidential Enquiry into Patient Outcome and Death.), ami azért szintén elgondolkodtató. Ide kapcsolódik, hogy az alacsony rizikójú betegek 60%-ánál lehet találni valami eltérést a laboreredményekben, "csillagos" értékekeket, miközben, 0,3%-ban fordul elő valamilyen műtéthez köthető szövődmény.
Szóval a helyzet adott, de a kérdésre egyáltalán nem könnyű választ adni. A cikk írói onnan indítanák a kivizsgálás szükségességét, hogy a betegeket a tervezett műtétek alapján besorolnák, ami kis- közepes- és nagy/komplex műtétet jelenthet. Ezt a táblázatot idemásoltam:
A műtét nagysága, kiterjesztése, rizikóssága mellett egy alapos anamnézisfelvétel és vizsgálat segíthet algoritmikus alapon eldönteni, hogy kinél kell kivizsgálás, és pontosabban micsoda. Ezt az algoritmust is bemásoltam ide:
A kikérdezés, anamézisfelvétel során elsősorban belgyógyászati, azon belül is kardiopulmoniális irányban kell vizsgálódni, amit a szerzők két kardiológiai (METS - metabolic equivalents; RCRI - Revised cardiac risk index), és egy aneszteziológiai (ASA status) indexre alapoznának. Ezek határoznák meg, hogy mit lépjünk a műtétek előtt. A METS-hez egyébként itt egy értelmező táblázat is:
Érdekes lenne látni, hogy miként működne egy ilyen rendszer. Illetve nyilván az altatós team-nek is lenne ehhez 1-2 szava. Sőt, valójában ez az ő terepük, csak a műtétet igénylő betegség fül- orr- gégészeti, így kerülünk mi a képbe. Szóval érdekes téma, és tényleg jó lenne valahogy úgy áramvonalasítani a kivizsgálásokat, hogy közben a betegek rizikója ne nőjjön.
