Vállalható lett a pánikbetegség

A pánikbetegség hatékonyan kezelhető, a terápia olykor már néhány hét alatt is látványos javulást hoz. A tünetek fellépése esetén érdemes tehát szakemberhez fordulni, máskülönben a zavar egyre súlyosbodó kihatással lesz az életminőségre.

Miközben néhány évtizeddel ezelőtt még az orvosok is csak nehezen ismerték fel, addig mára sokkal láthatóbb, ismertebb a pánikbetegség a társadalomban. Sőt néhány beteg manapság hajlamos lehet átesni a ló túloldalára, és mellkasi fájdalmakkal akár hamarabb fordul pszichiáterhez, mint kardiológushoz - mondta el az Indexnek Purebl György pszichiáter, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének igazgatóhelyettese. Hozzátette, a pánikzavar felismerését nagyban segíti, hogy más mentális betegségekhez képest kevésbé stigmatizáló. "Jól vállalható betegséggé vált, amiben nagy szerepe van annak, hogy a médiában megjelent a pánikbetegség" - fogalmazott a szakember.

Szinte minden ember átél pánikrohamot élete során
Szinte minden ember átél pánikrohamot élete során (fotó: iStock)

De mikor beszélünk egyáltalán pánikbetegségről? Miben más ez, mint a pánikrohamok? Először is érdemes szót ejteni a szorongásos rohamokról, amelyek olyankor törnek ránk, amikor valamilyen ijesztő élményt élünk át, például figyelmetlenül lépünk le az úttestre, és csupán a heves dudálás hatására ugrunk vissza az utolsó pillanatban egy közeledő autó elől. Ilyenkor megemelkedik a szervezetben a vérnyomás és a pulzus , illetve hideg-meleg hullámok futnak át a testünkön. A pánikroham is hasonló, csakhogy ez esetben nincs jól értelmezhető kiváltó oka a tüneteknek, amelyek látszólag minden ok nélkül lépnek fel.

Hogyan működik a pszichoterápia, milyen esetekben érdemes pszichológushoz, pszichiáterhez fordulni? Részletek itt.

Maga az esetenként előforduló pánikroham nem tekinthető még betegségnek, sőt ilyesfajta panaszokat majdnem mindenki átél élete során. Pánikbetegség akkor kezd el kialakulni, amikor a tünetek hatására az érintett elkezdi fejben keresni azok lehetséges forrását. Mellkasi fájdalmak, heves szívdobogás esetén például joggal merül fel valamilyen szívbetegség gyanúja, ami kétségkívül ijesztő - ezáltal csak fokozza a szorongást, önmagát erősítő folyamatot létrehozva. A beteg egyre jobban odafigyel a tünetekre, rövid időn belül pedig kerülni kezdi azokat az élethelyzeteket, amelyekről tudja, hogy előzőleg már pánikrohamot váltottak ki nála.

Ez a viselkedés az alapja a pánikbetegségnek, amely miatt az érintettek végül számos, elsősorban közterületen megvalósuló élethelyzettől rettegni és ódzkodni fognak. A pánikbetegség igen gyakran agorafóbiával is társul. Jellemző tünet, hogy a pánikbetegek mindig a sor szélére ülnek a moziban vagy színházban, hogy probléma esetén minél könnyebben menekülni tudjanak a szituációból.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra