Meglepő dolog a szívritmuszavar hátterében

A szénhidrát-megvonásos diéták manapság egyre népszerűbbek. A kínai kutatók szerint azonban nem tesz jót a szívnek az alacsony szénhidráttartalmú étrend. Mutatjuk, miért.

Az alacsony szénhidráttartalmú étrenden élők kevés gabonát, gyümölcsöt és keményítőben gazdag zöldségeket fogyasztanak. A kínai kutatók azonban nem ajánlják ez az étrendet, friss kutatásuk szerint ugyanis szívritmuszavart okozhat.

Nő a pitvarfibrilláció kockázata

A szakemberek 14 ezer ember 20 évnyi egészségi adatait elemezték, és összefüggést láttak a szénhidrátfogyasztás és a pitvarfibrilláció kialakulásának esélye között. Kiderült, hogy az alacsony szénhidráttartalmú diétákkal nő a pitvarfibrilláció kockázata, függetlenül attól, hogy a diétázók milyen fehérjét vagy zsírt fogyasztanak a szénhidrátok kiváltására - magyarázta Csuang Hsziao-tung kardiológus, a tanulmány vezető szerzője.

szénhidrát, szénhidrátbevitel, szívritmuszavar, szívbetegség
Nem tesz jót a szívnek az alacsony szénhidrátbevitel (Fotó: 123rf)

Az adatok elemzése során feltárták, hogy 1956 és 2016 között 1900 betegnél állapítottak meg pitvarfibrillációt. A résztvevők feljegyezték, hogy egyes napokon milyen ételeket és mekkora mennyiségben fogyasztottak.

A felnőttek körében a pitvarfibrilláció a leggyakoribb szívritmuszavar. A pitvarfibrilláció során a szív nem ritmusosan húzódik össze, ezért a pulzus tapintásakor nem a megszokott lüktetés tapasztalható, hanem ritmustalan pulzálást lehet érezni. A betegségben szenvedőknél ötször gyakrabban alakul ki stroke kockázata, de a szívelégtelenség kockázata is igen magas.
 Mutatjuk a leggyakoribb tüneteket és a kezelés módját!

A szakemberek ezt követően - a Harvard egyetem táplálkozási adatbázisa alapján - kiszámolták, hogy ez mennyi szénhidrát bevitelét jelenti, illetve a napi kalóriamennyiség hány százaléka szénhidrát. Az amerikai irányelvek szerint a a napi kalóriabevitel 45-65 százalékának kell szénhidrátból származnia.

Nem elég a 44,8 százalék

A kutatás résztvevőit három csoportra osztották: az alacsony, a mérsékelt és a magas szénhidráttartalmú étrendet követőkre. Alacsony szénhidrátbevitelről akkor beszélhetünk, ha az elfogyasztott kalóriák kevesebb mint 44,8 százaléka szénhidrát. A magas szénhidráttartalmú étrendben pedig a szénhidrátok mennyisége meghaladja a kalóriák 52,4 százalékát. Az alacsony szénhidrátbevitel esetében 18 százalékkal nagyobb volt a pitvarfibrilláció kockázata, mint a magasabb szénhidrátbevitellel élőknél.

Csuang szerint ez számos okkal magyarázható. Az egyik, hogy az alacsony szénhidráttartalmú diétán élők kevesebb zöldséget, gyümölcsöt és gabonát fogyasztanak, amelyekről köztudott, hogy csökkentik a gyulladás kialakulását. Ezen ételek fogyasztása hiányában több pitvarfibrillációval kapcsolatos gyulladás léphet fel. A másik magyarázat, hogy a több fehérje és zsír fogyasztása oxidatív stresszt okozhat, ami szintén összefügg a pitvarfibrillációval. Ezeken kívül pedig a szénhidrátmegvonás növelheti a szív-és érrendszeri betegségek más formáinak kockázatát is - ismertette a szakértő.

A szénhidrát megvonása népszerű súlycsökkentő módszerré vált az elmúlt években. Az alacsony szénhidráttartalmú étrendek - például a ketogén vagy az Atkins-diéta - a fehérje fogyasztásra helyezi a hangsúlyt. Emellett viszont korlátozza a cukor, a gabonák, gyümölcsök és keményítőben gazdag zöldségek - köztük a burgonya - fogyasztását.
 Mutatjuk, hogy ez miért egészségtelen!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Panangin reklámfilm (X)
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +14 °C

Erőteljes marad a felhőképződés. Az északkeleti harmadban átmenetileg csökken a csapadékgócok számossága, miközben délnyugat felől további záporok, zivatarok érkeznek, képződnek. Éjjel egyre inkább az eső, záporeső válik jellemzővé. Az északkeleti szelet főleg északkeleten kísérik élénk széllökések, de záporok, zivatarok környezetében előfordulhatnak erős széllökések is. Hajnalban általában 10 és 15 fok között alakul a hőmérséklet. Fronthatás napközben nem okoz kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra