Jelek, hogy nem alszunk jól

Az, hogy valaki nehezen tud elaludni esténként, még nem jelenti azt, hogy alvászavara van. Ha viszont az alábbi tünetek közül több is tartósan fennáll, érdemes lehet orvoshoz fordulni.

Néha előfordulhat, hogy nehezen alszunk el, felébredünk az éjszaka közepén, vagy néhány óra alvás után is úgy érezzük, kipihentük magunkat. Az alvás minőségét számos tényező befolyásolhatja, az alábbiak esetén azonban már érdemes alvászavarra gyanakodni.

Fél órás forgolódás

Ha több mint fél órába telik esténként, hogy el tudjunk aludni, az már kóros álmatlanságot jelez, illetve egyéb alvászavar tünete is lehet. Igaz, időről időre mindenkinek vannak olyan periódusai, amikor nehezebben alszik el. De ha ez az időszak egy hónapnál tovább tart, arról már orvossal is érdemes beszélni.

alvás, álmatlanság, alvászavarok
Nem jó jel, ha minden este legalább fél órát forgolódunk álmatlanul (Fotó: 123rf)

Élethű víziók

Ha úgy érezzük, hogy nagyon élethű vízióink vannak közvetlenül elalvás vagy felébredés előtt, az a narkolepszia tünete lehet. Ha hirtelen gyengének vagy álmosnak érezzük magunkat, amikor nevetünk vagy valamilyen erős érzelmet élünk meg, az szintén erre a betegségre utalhat.

Horkolás

A horkolás egy viszonylag gyakori jelenség. De ha túl hangos, illetve túl sokáig tart, az alvási apnoéra utalhat. Ha partnerünk arról számol be, hogy az éjjeli horkolás közben sokszor fulladozunk és hangosan horkantunk, esetleg huzamosabb ideig levegőt sem veszünk, járjunk utána a dolognak.

Gyakori ébredés

Teljesen normális, ha néha felébredünk éjszakánként. Valójában mindenki felébred 1-5 alkalommal. A legtöbb egészséges ember esetében azonban ezek az ébredések olyan rövidek, hogy gyakorlatilag egyáltalán nem emlékeznek rájuk. De ha az ébredések után akár 15-30 percet is álmatlanul forgolódunk, illetve 10 vagy több alkalommal ébredünk fel, az már kórosnak számít. A jelenség hátterében valószínűleg valamilyen betegség állhat.

Állandó fáradtság

Akkor is alvászavar lehet a háttérben, ha már jó ideje úgy érezzük, hogy napközben állandóan fáradtak vagyunk és semmihez nincsen energiánk, különösen a délelőtti órákban. Ugyanez a helyzet, ha délutáni pihenés nélkül nem tudjuk átvészelni a napot, és a legváratlanabb időpontokban is képesek vagyunk elaludni napközben.

Lábbizsergés

Ha a lábunk bizsereg, zsibbad, mikor lefekszünk, különösen esténként, az a nyugtalan láb szindróma tünete is lehet. Ezt is érdemes kivizsgáltatni, mert hatással lehet az alvásunkra.

A nyugtalan láb szindróma tüneteiről és kezeléséről itt talál részleteket!

Forrás: prevention.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

A Dunántúlon eleinte napos idő várható, majd a frontális felhő- és csapadékrendszer délelőttre az északkeleti tájakat is elhagyja, így ott is csökken a felhőzet. Ugyanakkor a déli óráktól délnyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőtakaró, ezzel együtt nő a csapadékhajlam. Napközben kevesebb, estétől már több helyen valószínű - nagyobb eséllyel az ország északi felén - zápor, sőt egy-egy zivatar sem kizárt. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Késő délután melegfronti hatás érezhető, ami a frontérzékenyek számára kellemetlen tünetekkel járhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra