A terhes nők ettől rettegnek

A várandósok többsége retteg a vetéléstől, sokan mégsem tudják, hogyan beszéljenek erről. Ennek többek között az az oka, hogy a jelenség a tabutémák egyike, amelyről ráadásul kevés információ és annál több tévhit kering.

A vetélés a mai napig a tabutémák közé tartozik, amelyről ráadásul kevés információ és annál több tévhit kering. Az alábbiakban igyekszünk tiszta vizet önteni a pohárba.

Tévhit: a vetélés ritka

Spontán vetélésnek nevezik, amikor a terhesség a 20. hét előtt megszakad, illetve azt is, amikor az időpont későbbi, de a magzat súlya 500 grammnál kisebb. Vetélés szempontjából a terhesség 24. hete tekinthető vízválasztónak - onnantól már szülésről beszélünk.

Egy amerikai felmérés szerint az emberek többsége úgy gondolja, hogy a terhességek maximum 5 százaléka végződik vetéléssel , ennél azonban jóval gyakoribb jelenségről van szó. A klinikailag felismert terhességek esetében 8-20 százalékos arányban fordul elő spontán vetélés. Azoknál a nőknél, akik korábban már szültek, körülbelül 5 százalék a magzat elvesztésének veszélye. A terhesség 15. hete után a vetélés kockázata körülbelül 0,6 százalékra csökken.

vetélés, terhesség megszakadása, spontán vetélés, magzat elvesztése, várandósság, terhesség, tévhitek
Sokan azt gondolják, hogy a nő tehet róla, ha elvetél. Fotó: 123rf

Tévhit: a kismama hibája, ha elvetél

Az egyik legkárosabb tévhit, hogy a vetélés a legtöbb esetben a várandós nő hibája. Egy 2003-as amerikai felmérésen a válaszadók többsége a kismama nem megfelelő életmódját okolta. A valóság azonban az, hogy a vetélés hátterében csak nagyon ritkán áll a terhes nő valamilyen cselekedete. A magzatelvesztések körülbelül 60 százaléka valamilyen kromoszóma-rendellenesség miatt történik.

Tévhit: az elesés vetélést okoz

Tényezők, amelyek megnövelhetik a vetélés kockázatát

  • bizonyos betegségek (például a súlyos cukorbetegség, PCOS, Turner-szindróma, Hashimoto-betegség, pajzsmirigy-alulműködés)
  • súlyos fertőzéses megbetegedések
  • komoly fizikai sérülések
  • a megtermékenyített petesejt abnormálisan megnövekedett kromoszómaszáma
  • két vagy több vetélés egymás után a korábbiakban
  • rendszeres és nagy mennyiségű alkohol és/vagy kábítószer fogyasztása
  • rendszeres dohányzás
  • 40-45 éves kor fölött vállalt terhesség
  • extrém túlsúly
  • antifoszfolipid szindróma ( APS )
  • méhfejlődési rendellenességek
  • autoimmun eredetű újszülöttkori trombocitopénia
  • Sokan úgy gondolják, hogy a legtöbb terhesség a várandós nő elesése vagy sérülése következtében szakad meg. A vetélések legnagyobb része azonban a terhesség első három hónapjában következik be, amikor a méh helyzete és a magzat apró mérete miatt elég kicsi az esélye annak, hogy egy esetleges esés a születendő gyermek elvesztésével járjon. A terhesség későbbi szakaszaiban viszont már nagyobb problémákat okozhat egy hasi sérülés.

    Tévhit: a sok stressz vetélést okozhat

    Az emberek több mint 70 százaléka tényként kezeli az állítást, miszerint a stressz és a gyakori vitatkozás a magzat elvesztéséhez vezet. Pedig ennek sem biológiai, sem tudományos alapja nincs. Bár a fokozott stressz valóban nem tesz jót egy kismamának, ez azonban nem kizárólag a várandósokra igaz: a folyamatos feszültség minden ember egészségére káros.

    Tévhit: a fogamzásgátló tabletta növeli a vetélés esélyét

    A fogamzásgátlók 10 leggyakoribb mellékhatása - részletek itt .

    Meglepően sokan vélik úgy, hogy nagyobb a vetélés rizikója, ha a nő korábban fogamzásgátló tablettát szedett. Kutatások azonban bebizonyították, hogy nem befolyásolja sem a vetélés, sem a születési rendellenességek kockázatát, ha valaki közvetlenül a fogamzásgátló elhagyása után vagy a tabletta szedése mellett esik teherbe.

    Forrás: care2.com

    A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

    Olvassa el aktuális cikkeinket!

    Orvosmeteorológia
    Fronthatás: Hidegfront
    Maximum: +18 °C
    Minimum: +9 °C

    Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

    Hogy érzed magad?

    Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


    Hogy érzed most magad fizikailag?

    Hogy érzed magad?

    Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


    Milyen most a lelkiállapotod?

    Hogy érzed magad?

    Legjobban:
    Legrosszabbul:
    Kezdjük újra