Rengeteg eső várható (2019.06.17.)

Változékony időre készülhetünk a héten, a napsütés mellett szinte minden nap számítani lehet csapadékra.

A napsütés mellett országszerte záporokra, zivatarokra kell készülnünk egész héten - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében . Hétfőn inkább csak rövidebb időre süt ki a nap, többfelé (a Nyugat-Dunántúlon kisebb eséllyel) kell záporra, zivatarra számítani, amelyet néhol akár felhőszakadás, jégeső is kísérhet. A szél elsősorban a Dunántúl északnyugati, nyugati tájain, illetve a Nyírség tágabb környezetében megerősödik, de zivatarok környezetében viharos lökések is lehetnek. A leghidegebb órákban 15-22 fok lesz. Napközben jobbára 25-30 fokig melegszik a levegő, de az északkeleti határvidéken 31, 32 fok is előfordulhat.

A hét szinte minden napján számítani lehet némi csapadékra. Fotó: 123rf
A hét szinte minden napján számítani lehet némi csapadékra. Fotó: 123rf

Kedden a hajnali órákban helyenként köd és rétegfelhőzet képződhet. Napközben a több-kevesebb napsütés mellett többfelé várható zápor, zivatar, helyenként felhőszakadás is. A minimumhőmérséklet 15-21, a maximumhőmérséklet 24-31 fok között alakul. Szerdán hajnalban is lehet helyenként köd. Napközben a több-kevesebb napsütés mellett szórványosan valószínű zápor, zivatar. A legalacsonyabb hőmérséklet 15-20, a legmagasabb hőmérséklet 25-31 fok között valószínű.

A hét második felében is változékony marad az idő

Az előrejelzések szerint a hét második felében is hasonló időre kell készülnünk. Csütörtökön és pénteken a sok napsütés mellett elszórtan fordulhat elő zápor, zivatar. Csütörtökön a leghidegebb órákban 15-20 fokot mérhetünk, napközben pedig 26-32 fokig melegszik fel a levegő. Pénteken az ország bizonyos részein 33 fok fölé is emelkedhet a hőmérő higanyszála.

Szombaton és vasárnap több helyen várhatók záporok, zivatarok. Szombaton a legalacsonyabb hőmérséklet 17-22, vasárnap 16-21 fok között alakul. A nappali maximumok szombaton 25-32, vasárnap 22-30 fok között alakulnak - olvasható az előrejelzésben.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt az ország keleti felében-harmadában még több lehet a felhő, majd ott is gomolyosodik a felhőzet. Másutt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Elszórtan várhatók záporok, jégdara záporok, elsősorban a Duna-Tisza közén zivatarok is kialakulhatnak. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Az előrejelzések szerint a szerdai napot kettős fronthatás dominálja majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra