Tények és tévhitek a hüvelyszárazságról

Dr. Kiss György
szerző: Dr. Kiss György, szülész-nőgyógyász - WEBBeteg
frissítve:

A hormonális és vérkeringési változásokat közvetítő hüvely szöveti felépítése is rendkívüli. Szentágothai professzor fogalmazásában: a hüvely rugalmas rostokba ágyazott, hatalmas simaizomtömeg, melyben a falat borító hám szerkezetén kívül más rendezettség nehezen ismerhető fel.

A hüvelyredőzet alkotásában a közvetlenül a hám alatt található simaizmok vesznek részt, a két szövet között összekötő réteg nincs, ezért egymáson elcsúszni nem tudnak, a hüvely csak így képes nagyobb sérülés nélkül megfelelni a szüléssel járó megterheléseknek, valamint mindennapi funkciójának.

Fontos az ép hüvelyredőzet

Az ép hüvelyredőzet az egyik legfontosabb biztosítéka annak, hogy a hüvelyváladék, vagyis az erekből származó folyadék zavartalanul átjuthasson a hüvelyfali rétegeken, és a hüvely optimálisan működjön.

Ennek ismeretében érthető, hogy ha a kor előrehaladtával a hüvelyfalat alkotó simaizomréteg működésében zavarok lépnek fel, akkor a hüvelyredőzet elsimul, a fal áteresztő képessége csökken és ezzel a hüvelyváladék mennyisége kevesebb, a hüvely szárazabb lesz. A hormonhiány miatt a hüvelyfalat borító hám is egyre vékonyodik és érzékenyebbé válik.

Mit kell tudnunk a hüvelyi mikrobiomról?

Nagy szerepe van a hüvelyszárazság kialakulásában a hüvelyi mikrobiom állapotának is. A hüvelyi mikrobiom a hüvelyben jelen lévő baktériumok, gombák, vírusok, egysejtűek tömegét jelenti. Az élettani egyensúlyt a hüvelyi tejsavbaktériumok (Lactobacillusok) tartják fent oly módon, hogy a hüvelyhámban raktározott cukrot tejsavvá alakítva a hüvely kémhatását enyhén savas értéken tartják. Ez a savas közeg megakadályozza a hüvelyi baktériumflóra és a gombák túlzott szaporodását, így a hüvelyváladék mennyisége is normális határokon belül alakul.

Amennyiben ez az egyensúly felborul (a Lactobacillusok működése zavart szenved), akkor baktériumtúlsúlynál a hüvelyváladék mennyisége megnő, míg gombák elszaporodása esetén a túrós állagú váladék mellett rendívül kellemetlen hüvelyszárazság lép fel.

A hüvely soha nem steril, a hüvelyi mikrobiom összetétele mindenkor az adott egyénre jellemző, és az esetek nagy többségében a rendelésen megjelenő páciens csak a normális egyensúly megváltozását jelzi. A legtöbb esetben szó sincs hüvelygyulladást okozó gombás vagy bakteriális fertőzésről, és nem betegségről beszélünk, hanem a hüvelyi mikrobiom egyensúlyának megbomlásáról.

Rendkívül érdekes, hogy a változókorral a hüvelyi Lactobacillus-flóra eltűnik, és ezzel a mikrobiom szabályozása is zavart szenved. Ez olyannyira végleges állapot, hogy még hormonpótló kezelések sem segítenek abban, hogy visszatérjenek a hüvelybe ezek a hasznos baktériumok.

A hasznos baktériumok említése kapcsán fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a hüvelyi mikrobiom működési egyensúlyát veszélyeztető bármely beavatkozást az alkalmazást megelőzően alaposan mérlegeljünk, és a legindokoltabb esetekre korlátozzuk.

Ez az antibiotikus kezelésekre kiváltképpen érvényes, hiszen az antibiotikum – főleg a hüvelyi lokális kezelés – a védő hatású Lactobacillusokat sem kíméli. A normál hüvelyflóra későbbi helyreállítása pedig komoly nehézségek árán valósítható meg.

Ugyanez vonatkozik a hüvely rendszeres, folyadékkal történő átöblítésére (irrigálás), az úgynevezett invert (fertőtlenítő hatású) szappanok, tusfürdők használatára is.

A hüvelyi mikrobiom zavartalan működésének fenntartása a páciens fő feladata, és a szokatlan tüneteket nem szabad egy legyintéssel elintézni.

Az orvos ilyenkor természetesen megállapítja, hogy hüvelyszárazságról vagy hüvelyfertőzésről van-e szó, és ennek megfelelően javasol többnyire lokálisan ható készítményt. Ha a tünetek csak átmenetileg enyhülnek, akkor fenntartó vagy ismételt kezelés mellett a tünetekért felelős okokat körültekintőbben kell kiküszöbölni.

A hüvelyszárazságra lokálisan hidratáló, hormonmentes vagy esetleg hormontartalmú készítmények kúraszerű vagy rendszeres használata javasolt. Hüvelygyulladásra pedig probiotikumot és tejsavat tartalmazó, helyileg ható készítmények használata, wellness-ezés, szexuális együttlétek után mindenképpen, de akár rendszeresen is ajánlott.

Dr. Kiss György, szülész-nőgyógyászForrás: WEBBeteg
Orvos szerzőnk: Dr. Kiss György, szülész-nőgyógyász

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.