Mutatjuk, mikor tér vissza a nyár (2019.08.14.)

Az elmúlt időszak kánikulai időjárása után hűvösebb, csapadékosabb napok elé nézünk. Hétvégére ugyanakkor fokozatosan visszatér az igazi nyár a térségbe.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat ( OMSZ ) előrejelzése szerint ma kora délutántól fokozatosan felszakadozik a felhőzet nyugat felől, illetve ezzel egyidejűleg a csapadékzóna is egyre inkább kelet felé vonul. Az északnyugati, északi szél megerősödik, sőt, néhol akár viharossá is fokozódhat. Napközben általában 20-25 Celsius-fokig emelkedik a hőmérséklet, ugyanakkor keleten már délelőtt beáll a maximum.

Az elkövetkező napokban szükség lehet az esernyőre
Az elkövetkező napokban szükség lehet az esernyőre. Fotó: iStock

Az éjszaka második felében már a keleti tájakon is kiderül az ég, eláll az eső. A szelet elsősorban a Tiszántúlon kísérhetik élénk, helyenként erős széllökések, de a Zemplén térségében akár viharos légmozgásra is számítani lehet. Hajnalra a levegő 8-16 fok közé hűl vissza. Csütörtökön napközben mindenütt kevés gomoly- és fátyolfelhő lesz az égen, illetve csapadék sem valószínű. Az északi, északkeleti szél néhol megélénkülhet, ezzel együtt a legmagasabb nappali hőmérséklet eléri a 23-27 fokot.

Pénteken változóan felhős időre van kilátás, délelőtt inkább nyugaton és a középső országrészben, délután a Dunától keletre bújhat el tartósan a napsütés. Szórványosan lehet zápor, néhol zivatar is kialakulhat, a nappali csúcshőmérséklet pedig ismét 23-27 fok körül alakul. Szombaton már sok napsütésben lehet részünk, legfeljebb helyenként fordulhat elő záporeső. A hőmérséklet is emelkedni kezd, mi több, vasárnap már 28-33 fokot is mérhetünk napközben.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra