A férfiak nehezen fejezik ki mélyebb érzéseiket, hamarabb megbetegszenek

szerző: Balogh Mária, újságíró - WEBBeteg
frissítve:

Nem szívesen beszélnek róla, nem ismerik be, de a felmérések azt igazolják, hogy a férfiak több mint egyharmada időről időre magányosnak érzi magát. Többségük elvált, özvegy, agglegény vagy egyszerűen az elköteleződéstől tartó férfi, aki nehezen nyit a párkapcsolat vagy új barátok felé, ha régen él magányos farkasként.

Jó tudni, hogy többségük klinikai értelemben nem depressziós, nem küzd személyiségzavarral, bár átfedések előfordulhatnak, egyszerűen megszokták a társtalan életüket, s nem mernek vagy kényelmi okokból nem nyitnak. A nagy elkényelmesedésnek viszont az a következménye, hogy még inkább zárkózottak, bizalmatlanok, elszigetelődöttek lesznek, s csak alkalmanként hajlandóak kimozdulni otthonról munka után vagy hétvégén, esetleg családi vagy sportrendezvényen részt venni. A magány nem csupán azt jelenti, hogy sokat vagyunk egyedül, sokan szeretik is ezt az állapotot. A magány főként a szociális élet és a társas kapcsolatok hiányát jelenti.

Arra voltunk kíváncsiak, hogy vajon miként hat ez a férfiak testi és lelki egészségére. Dr. Tóth Karolina szakpszichológust kérdeztük ennek hátteréről és következményeiről, s beszélgettünk egy olyan férfival is, aki hosszú évtizedek óta egyedül él.

A férfiaknak azért is nehezebb a magánnyal, az egyedülléttel megküzdeniük – noha ez az állapot nemtől független –, mert sokkal nehezebben beszélnek az érzéseikről, sérelmeikről, csalódásaikról, mivel erre nevelték őket – sorolja a szakpszichológus. A fiúknak már gyermekkorban azt mondja sok szülő: „Nehogy sírni kezdj, mert kinevetnek a lányok!” vagy „Egy igazi fiú nem nyafog, nem panaszkodik, tessék hősiesen viselkedni!” vagy „Ha elestél a biciklivel, nekem ne panaszkodj, fiú létedre ügyesebb is lehetnél!”

Nos, ezek a gyermekkori mondatok belevésődnek a kisfiú lelkébe, sejtszinten nyomot hagynak, és sajnos ezt cipelik tovább kamaszként, ifjúként, majd felnőttként. Ez a szülői magatartás végtelenül helytelen és hatalmas törést okoz a személyiségfejlődésben, derékba törheti az önbecsülést, illetve erősíti az elszigetelődést, a társtalansággal való elégedettséget. Minden kisfiúnak vagy felnőttnek joga van elsírni a bánat könnyeit, joga van szomorúnak lenni és ezt megélni, majd épp a helyes szülői támogatással, mintával megtalálni azt az utat, ami a valódi „erősebb nem” kifejezést jelenti.

Az elfojtásból, a megfelelési kényszerből egyetlen életkorban sem születnek pozitív, kellemes, megoldás felé vezető érzések, élmények. Ugyancsak ilyen maradandó traumát okozhat, ha az anya túlságosan sokáig magához láncolja a fiát, bűntudatra ébreszti, ha nem a kívánságának megfelelőn alkalmazkodik az elvárásaihoz felnőttkorában. Noha egy valamirevaló felnőtt férfi soha nem hagyja cserben az őt szeretettel felnevelő szülőt. Ha mégis megteszi, akkor valamilyen rossz minta állhat a háttérben, aminek mindenképpen meg akar felelni, vagy olyan, amit „lekövet”, mert épp abban az élethelyzetében helyesnek véli, de a következményekre csak később döbben rá.

Az apa is hasonló károkat okozhat a fia lelki fejlődésében, ami testi tünetekhez, különféle megbetegedésekhez, függőségekhez vezethet később, azzal például, ha nem ismeri el őt, nem dicséri meg a jó és bátor tetteiért, vagy kigúnyolja, netán saját gyermekkorának szeretetéhsége miatt túlajnározza, elkényezteti vagy nem tud leválni róla.

Milyenné válnak felnőttkorukban a fenti neveltetésben részesült fiúk?

Nincsenek általános szabályok, mivel sok egyéb esemény befolyásolja a különböző fejlődési szakaszt, ami javíthat vagy ronthat a szülők helytelen nevelési módszerein. Az aggódásra, az anya feltétlen kiszolgálására szocializált férfiak nehezen viselik, ha a későbbi párjuk nem tud édesanyjuk igényéhez alkalmazkodni, és képtelenek elfogadni a saját viselkedésüket anyjuk iránt. Ebből veszekedések születnek, mind több konfliktus, majd válás. Az így egyedül maradt férfi a világért sem óhajtaná újra összekötni az életét egy nővel, társsal sem, akinek elvárásai vannak, hiszen abból bőven jutott számára az édesanyja, és a volt felesége részéről is, noha nem összehasonlíthatók ezek a megfelelési kényszerek. Ha pedig egy zsarnok apa is uralkodott a gyermeken, a saját férfiasságának nagyszerűségét is megkérdőjelezi az illető, ha egy nő a közelébe kerül. Így inkább kibújik a rendszeres találkozások alól. Jobb neki a sértetlen magány, ahol senki nem kritizálja, és nem kell alkalmazkodnia. Közülük sok férfi képtelen a kiegyensúlyozott párkapcsolatra.

Vannak egyedül élő férfiak, akik felnőttek ugyan, de önállótlanok. Mi ennek az oka?

Ebben az esetben sincsenek általános, receptre felírható magyarázatok, kezelési módok. Az úgynevezett mérgezőszülők a gyermek egész életét túlkorlátozással terhelik, és a negatív magatartásmintáikkal, netán a fizikai bántalmazással, hatalmas lelki sérülést okoznak úgy a gyermek, majd az ifjú életében, mint a felnőtt férfi magánéletében, személyiségének fejlődésében. Az ilyen szülők által okozott érzelmi károsodás méregként terjed a gyermek egész lényén, amit felnőtt férfiként sem tud semmissé tenni. Sőt, a fájdalom egyre inkább erősödik, minél idősebb lesz az illető. Amikor ezek a gyermekek felnőnek, tovább cipelik az alkalmatlanság és a szüleik által beléjük nevelt bűntudat érzését, mivel soha, senkivel nem tudták megbeszélni nyomasztó érzéseiket.

Így vagy az önállótlanság, a döntésképtelenség jellemzi őket, aminek elfedése további lelki terheket jelent, és akár szorongás, depresszió is kialakulhat. Ha pedig a „zsarnokoskodás” a fő jellemzője, s a szülőkön való élősködés, az a kompenzálásra is utalhat, azt feltételezve, hogy a sérelmek miatt neki ez jár, de az önállótlanság éppúgy jellemzi az ilyen személyiségű felnőtt férfit is. Lehet, hogy valamennyi ideig elviselnek maguk mellett egy nőt is, de abban a kapcsolatban is lesz deviancia. Általában vagy sokkal idősebb, vagy fiatalabb nőt választanak, akitől éppúgy elvárják a kiszolgálást, mint a szülőktől a támogatást, mert ez „jár” nekik a tudat alatt elraktározott valós vagy vélt sérelmek miatt.

Egyre több magányosan élő férfi fordul különféle egyházi felekezetek felé, míg mások szektákhoz csatlakoznak, ezzel is kompenzálva azt az űrt, amit gyerekkoruktól cipelnek. Mások felnőtt gyermekeiket fogadják maguk mellé, s ajnározzák őket, így máris enyhül a magány, és nem kell párkapcsolati alkalmazkodásokkal vesződni. Ezek a megnyilvánulások természetesen nem érvényesek minden magányosan élő férfira. Magyarország amúgy is élen jár az egyedüllétet választó férfiak számát tekintve. Európában Londont tekintik a „magány fővárosának”.

Ennek több hátránya is van, hiszen a magányosan élő nők így nehezebben találnak társra, miközben ezzel az ő párkapcsolat iránti igényük is csökken, másrészt a férfiak egészségére is rosszul hat a tartós magány.

Amerikai kutatók végezték el azt a vizsgálatot, amiből kiderült, hogy a magányosan élő férfiak, ez a nőkre is érvényes, 50 százalékkal nagyobb eséllyel halnak meg idő előtt, mint a kellemes, jó párkapcsolatban élő társaik. Erre akkor is gondolni kell, amikor a hosszú, dolgos évek után nyugdíjba vonulnak a férfiak, ami esetükben hamarabb megtörténhet, ha a korkedvezményt igénybe vehetik egyes munkahelyeken. Vagyis az a férfi, aki például 55-58 éves korában nyugdíjba mehet, nem is sejti, hogy milyen lelki traumát kell megélni a megszokott munkahelyi közösségétől távol. Hirtelen érkezik az addigi életritmus megváltozása, ami kis ideig talán kellemes érzés, de sokan gyorsan kiegészítő elfoglaltságot keresnek maguknak, mert nehezen viselik az egyedüllétet, főként, ha elváltak, s a gyermekeik már külön élnek.

Az egészségre milyen hatással van, ha a férfiak tartósan egyedül élnek, netán elszigetelődnek a baráti kapcsolatoktól is?

Ma már tudományosan is bizonyított, hogy a társtalanság, a magány, a társadalmi elszigeteltség növeli a vérben a fibrinogén szintjét, ami egy természetes stresszreakció, de ha túl sok az ilyen protein, akkor növeli a vérnyomást és a zsír lerakódását az artériákban, az erekben. A stressz, a vérnyomás emelkedése, az esetleges érelzáródás további betegségek kialakulását válthatják ki. Vannak, akik a feszítő élethelyzeteket, a szorongást alkohollal, túlzott dohányzással, étkezéssel kompenzálják, míg mások nyugtatókat, kedélyjavítókat, altatókat kezdenek szedni.

Az egészséges, kiegyensúlyozott életmód, a jól működő szexuális élet csökkentheti az Alzheimer-kór és a demencia más formáinak kockázatát, akkor is, ha a betegség kialakulásának rizikóját bizonyos genetikai tényezők növelik. Az elmagányosodás elég alattomos folyamat az életünkben, s mire szeretne a magányos ember visszafordulni, nyitni, és társra, barátokra találni, lehet már nincs elég kitartása, késztetése, jó egészsége ahhoz, hogy a megszokott állapotából valóban új útra találjon. Ezzel együtt nem csupán az egyedül élő férfiakra jellemzőek az elmondottak, mivel társas-magányban is élhet bárki, amikor például a házasságában teljesen kívülállónak érzik magukat. Egy fedél alatt, közös lakásban élni boldogtalanul, felszínes kapcsolatban. Ez is ördögi kör, mert a társas találkozások, új párkapcsolatok kialakításában is sereghajtó Magyarország Európában.

A megkérdezett magyar emberek tíz százalékának például senki nincs az életében, akivel személyes érzéseit, élményeit megoszthatná, magányosnak pedig mintegy 15 százalék vallotta magát. Ezek az adatok nem pontosak, mivel a látens, meg nem kérdezett magányosan élő férfiak nem is szívesen beszélnek a magánéletükről, önmagukról, vágyaikról. A gyerekkori rossz minta szerint, sokan ma is úgy vélik, hogy nem férfias, nem domináns viselkedés panaszkodni, a fájó érzésekről másokkal beszélgetni. Ez egy téves és veszélyes szemlélet.

Ez is érdekelheti Örökölt családi minták terhei generációkon keresztül

Tamás története

Joggal merül fel az a kérdés, hogy egy helyes, intelligens, jó megjelenésű, a nők számára vonzó férfi miért válik „magányos farkassá”, és válik képtelenné a párkapcsolat kialakítására. A válasz egyszerűnek tűnik, de megélni sokkal nehezebb. Ha egy férfinak ugyanis gyermekkorában, a stabilitásban, a szülőkhöz való kötődésben hiánya keletkezett, tudattalanul is azt figyeli felnőttkorában, hogy képes-e őt bármely számára kedves nő elfogadni. Ezt erősítette meg T. Tamás 62 esztendős informatikus is, aki több évtizede elvált, egyedülálló férfiként él, tartós párkapcsolata nem volt a válása óta, ahogyan fogalmazott: hosszú ideig nem is kereste az új kapcsolatteremtés lehetőségét, fontosabb volt számára az ikerfiaival töltött minőségi idő, illetve a munkája, amit hivatásának tekint.

Nem titkolta, hogy az egyetem elvégzése után pár évvel nősült meg, közel a harmincadik születésnapjához, s egy nála tíz évvel fiatalabb nőt vett feleségül, akivel hite szerint, boldogan nevelték iker fiaikat. Csakhogy azt a családmodellt, amit nem kapott meg egyedülálló édesanyjától, azt nem is tudta továbbvinni a saját életébe. Végül fiatalabb felesége adta be a válókeresetet, mert inkább volt igaz barátság az övéké, mint házastársi párkapcsolat.

Tamás ötven éves kora körül lett szerelmes újra, csakhogy vesztére megint egy ideát kergetett, nagyon vágyott a szeretetre, a szerelemre, de a nála 27 évvel fiatalabb barátnője fél év után odébb állt, mert nem kapta meg azt a luxust, amire számított Tamás mellett. A férfit megviselte a második szakítás is, s valódi, de még alkalmi párkapcsolatot sem tudott kialakítani a mai napig sem. Így vált a magány biztonságos állapottá számára. Szakemberhez sosem fordult, azt mondja, nem érzi azt, hogy bármi gond lenne az életével. Azon gyakran elgondolkodik, amit egy pszichológus rokona mondott, miszerint: ellenáll az elköteleződésnek, s vélhetően az édesanyjával való távolságtartó viszonya, az apa hiánya az életéből alakította ki a kötődés hiányát. Sokáig azt hitte, hogy az elköteleződés egyenlő a hűséggel, amibe nagyobb energiát, mély érzéseket nem kell „befektetni”.

Azt hitte, elég, ha ő tisztában van az érzéseivel, s azt természetesen érti és érzi a párja is. Mindig a legjobb nőt kereste, s főként olyat, aki sokkal fiatalabb nála. Épp úgy, ahogyan a házasságában történt. Annál az érzésnél megrekedt, amit sosem ismert be magának, de nem is akarta, hogy bárki szembesítse ezzel.

A férfiasságról is fantomkép élt benne, mivel sem nagyapja, sem édesapja nem volt soha. Így azt érzi, a mai napig is kergeti a férfiasság, a valódi férfikép ideáját, azt, amilyenné mindig is válni szeretett volna. Nem volt mihez mérnie ezt a képet, ezért a külvilág felé határozott, magabiztos férfi benyomását kelti a mai napig is, ugyanakkor új kapcsolat kialakítására nem képes, noha vágyódik rá.

Elismerte, nem volt elég türelmes egyik kapcsolatában sem, és nem értette meg, hogy a nőknek megértésre, elfogadásra, gyöngédségre, s ha kell, beszélgetésre, „lelkizésre”, az igények összehangolására van a legnagyobb szüksége, mert ezek hiányában a testi kapcsolatra nehezen lesznek nyitottak. Csakhogy a férfi ezt a mintát soha, senkitől nem látta sem kisfiú-, sem pedig kamaszkorában, így megtanulni sem tudta. Magányát, a társ hiányát felnőtt ikerfiai társaságával, unokáival kompenzálja és helyettesíti.

WEBBetegForrás: WEBBeteg
Balogh Mária, újságíró
Szakértő: Dr. Tóth Karolina, szakpszichológus

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.