2024. Április 20. szombat
A Nemzeti Népegészségügyi Központ folyamatosan tájékoztatást ad a hazai légszennyezettségi adatokról, ami nem ritkán meghaladja az egészségügyi határértéket. Tavaly pedig napvilágot látott egy kutatás az iskolák benti levegőjének tisztaságáról. Ebből kiderült, hogy magas volt azoknak a gyerekeknek az aránya, akik a felmérés időpontjában valamilyen légúti problémával küzdöttek.

Légtisztítás nélkül a beltérben sem szívunk be lényegesen mást, mint ami kint van, sőt adott esetben a benti levegő szennyezettebb és elhasználtabb lehet, különösen, ha viszonylag sokan vannak kis helyen. A rossz levegő belégzése pedig számos egészségügyi problémához, koncentráció- és teljesítményromláshoz vezethet, amire érdemes odafigyelnünk már a legkisebbeknél is.Lassan itt a fűtési szezon, ami miatt a kinti levegő állapota ismét kedvezőtlenebb lesz. Sokszor hallani, hogy ebben az időben is szükséges a szellőztetés, és ez valóban így van, azonban érdemes odafigyelni a beltéri levegő megfelelő tisztítására, ugyanis a szellőztetés során a kinti levegőben lévő káros anyagok is bekerülhetnek a beltérbe, és ennek egészségügyi kockázata is lehet. Ráadásul a beltéri szennyezők miatt is romlik a levegő minősége, különösen akkor, ha többen sok időt töltünk egy helyiségben.

Legszennyezettseg ovoda

A Nemzeti Népegészségügyi Központ által végzett kutatás szerint az iskolák levegője sem feltétlenül megfelelő minőségű. A kiküldött 105 ezer kérdőívből kiderült, hogy a kutatásban résztvevő gyerekek körülbelül 17-27 %-a valamilyen légúti tünettől szenvedett a felmérés időpontjában. A legjelentősebb kockázati tényező pedig a beltéri levegő minősége volt, ami a gyermekek közérzetére, állapotára és teljesítőképességére is kihat.

Számos külföldi országban, például Finnországban is az iskolák, óvodák épületét már olyan speciális légtisztítókkal szerelik fel, amelyeknek köszönhetően jó minőségű, az allergénektől, bacilusoktól és vírusoktól megtisztított levegőben tölthetik a gyerekek mindennapjaikat. Ma már Magyarországon is van példa erre, idén ősszel ugyanis két fővárosi kerület óvodái is professzionális légtisztítókkal felszerelkezve várták a kicsiket.


Forrás: Well
2019. 10. 08.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés