A reggeli előtti testmozgás ezért hasznos

Bár nem fogyunk tőle többet, de egészségünk érdekében mégis ajánlott rögtön ébredés után sportolni. Mutatjuk, miért.

Számos jó hatása lehet, ha ébredés után, éhgyomorra sportolunk - állítják egy friss tanulmány szerzői. A brit kutatók 6 héten át követték nyomon 30 túlsúlyos férfi súlycsökkentésért folytatott erőfeszítéseit. Az alanyokat három csoportra osztották: az első csoport tagjai reggeliztek sportolás előtt, a második csapat éhgyomorra edzett reggel, a többiek pedig semmilyen életmódbeli változtatást nem iktattak be.

testmozgás, mozgás, reggeli testmozgás, sportolás, edzés éhgyomorra,
Elképesztő előnyökkel jár, ha éhgyomorra edzünk. Fotó: iStock

Ezért jó, ha éhgyomorra edzünk

Bár a résztvevők napirendje eltért, mindannyian ugyanazokat ették és ugyanolyan edzéseket végeztek. A 6 hét elteltével a kutatók azt látták, hogy a második csoportba sorolt alanyok - vagyis azok, akik előbb edzettek és csak utána reggeliztek - kétszeres mennyiségű zsírt voltak képesek elégetni, mint azok, akik ettek sportolás előtt. A tudósok szerint ez annak köszönhető, hogy reggel még alacsonyabb a szervezet inzulinszintje, testünk pedig az éjszakai koplalás után a zsírtartalékokat kezdi megbontani, mivel még nem tud a reggeliből energiát nyerni.

Hogyan szokjunk át a reggeli edzésre? A válaszért kattintson ide!

A kutatók azt is kiemelik, hogy bár kétszer annyi zsírt tudtak elégetni a reggeli előtt sportolók, ez nem vezetett nagyobb fogyáshoz. Viszont számos pozitív hatása volt azok egészségére, akik így osztották be a napjukat: izmaik érzékenyebben reagáltak az inzulinra, illetve emelkedett náluk azon fehérjék szintje, amik segítenek a vércukorszint szabályozásában.

"Ezek az eredmények azt sugallják, hogy az éhgyomorra történő reggeli sportolás növelheti az edzés egészségügyi előnyeit, anélkül, hogy meg kellene változtatnunk az intenzitást vagy az időtartamot" - emelte ki a tanulmány társszerzője, Dr. Gareth Wallis. A kutatók szeretnék majd az éhgyomorra történő edzésnek a hosszú távú hatásait is megvizsgálni, illetve arra is kíváncsiak, hogy a nőkre nézve is ugyanilyen előnyei lehetnek-e.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra