Új módszerrel gyógyítanák a rákos betegeket

Hamarosan a páciensterápiába is átkerülhet egy új módszer, amely a mesterséges intelligencia segítségével próbálja gyógyítani a különböző daganatos megbetegedéseket.

Horváth Péter, a Szegedi Biológiai Kutatóközpont Biokémiai Intézetének igazgatója a Magyar Hírlapnak nyilatkozott az eljárásról. Elmondása alapján a szakember akkor kezdett behatóan foglalkozni a mesterséges intelligenciával , amikor egy svájci biológiai központban dolgozott, ahol mikroszkóppal kellett különböző sejtes mintákat elemezniük.

Őssejtek segíthetnek a mellrákosokon - a forradalmi módszerről ide kattintva olvashat bővebben.

"Teljes genomszűréssel foglalkoztunk főleg, azaz egyesével kikapcsoltuk az emberi géneket, és megnéztük, hogy a különböző betegségeknek milyen hatása van, ha a gének hiányoznak. Mindezt mikroszkóppal, az én csoportom feladata pedig az volt, hogy a képeken kielemezzük, hogyan változnak a sejtpopulációk" - magyarázza Horváth Péter, aki mára csapatával a sejtmodellek mellett emberi szöveteken is dolgozik, amelyeket 2D-s és 3D-s formában tudnak modellezni és megvizsgálni.

Új módszerrel gyógyítanák a rákos betegeket
Új módszerrel gyógyítanák a rákos betegeket. Fotó: iStock

Így segít a mesterséges intelligencia

Jelenleg a gyermekkori leukémiát vizsgálják a Zürichi Egyetem Gyermekklinikájával közösen. A páciens véréből és csontvelősejtjeiből vett sejtkultúrát gyógyszerrel kezelik, és mikroszkóp alatt megvizsgálják a különböző gyógyszerek hatását. Ez alapján próbálják meg megtalálni, mely készítmény az, amely a betegséget elpusztítja, de a többi sejttípust nem bántja. Egy finnországi projektjükben pedig gyermekkori agydaganatokból vett mintákat kezelnek gyógyszerekkel, majd a mesterséges intelligencia segítségével próbálják megállapítani, osztódtak-e vagy megjelentek-e újabb daganatos sejtek .

Nagy hatással lesz az orvoslásra

A módszer jelenleg még kutatási technológia, de több olyan klinikai partnerük is van - például a Semmelweis Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem -, amelyek vagy már alkalmazták, vagy alkalmazni fogják a módszert, így hamarosan a páciensterápiába is átkerülhet. Horváth Péter egyébként leszögezte: a mesterséges intelligencia napjainkban forradalmasít nagyon sok területet, a közeljövőben az orvoslást és a biológiai tudományokat is megreformálja, vagy legalábbis nagy hatással lesz rájuk.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra