Az erdőirtás ezért káros

Az erdőirtáshoz köthető szén-dioxid-kibocsátás jóval alacsonyabb az eddig véltnél. A gyakorlat tehát kisebb mértékben járul hozzá a klímaváltozáshoz, mint gondoltuk - derült ki egy új tanulmányból.

Az Ohiói Állami Egyetem és a Yale Egyetem kutatóinak tanulmánya szerint a fakitermelés és mezőgazdasági termelés céljából végzett erdőirtás miatt nagyjából 92 milliárd tonna szén-dioxid került a légkörbe 1900 óta. Ez a becslés nagyjából egyötöde a korábbi tanulmányokban megállapított 484 milliárd tonnának, ami az emberhez köthető összkibocsátás egyharmadát teszi ki az elmúlt 119 évben.

erdőirtás, erdők, fák, szén-dioxid-kibocsátás, klímaváltozás
Még így is 92 milliárd tonna szén-dioxid írható az erdőirtás számlájára. Fotó: iStock

Túlbecsülték a kibocsátást

A korábbi becsléseket az erdők természetes regenerálódására alapozták, és figyelmen kívül hagyták az olyan erdőgazdálkodási gyakorlatokat, mint a faültetés , a fajtaváltogatás, a körültekintő trágyázás, az öntözés és az erdőnövekedést elősegítő egyéb eljárások. Az új tanulmány készítői azonban egy olyan új modellel dolgoztak, amely figyelembe veszi ezeket a tényezőket is. Ha összevetjük az adatokat a csaknem 1300 milliárd tonnányi szénre rúgó ipari kibocsátással, akkor az ember általi földhasználat és annak változásai viszonylag kis mértékben járultak hozzá a szén-dioxid-kibocsátáshoz az érintett időszakban.

Ettől még komoly probléma

Óránként ennyi erdőt vágnak ki - kattintson!

A kutatók korábban úgy becsülték, hogy az emberhez köthető emisszió nagyjából 27 százalékáért az erdőirtás a felelős, ám az új eredmények szerint ez az arány mindössze 7 százalék. Az új eredmények azt sugallják, hogy a szén-dioxid-kibocsátás mérséklését célzó erőfeszítéseknek döntően az iparra kellene irányulniuk.

A szakemberek szerint ugyanakkor ez nem azt jelenti, hogy az erdőket ezentúl figyelmen kívül kell hagyni, ha környezetvédelemről van szó. A fáknak ugyanis jelentős szerepe lehet a klímaváltozás elleni védekezésben, de ehhez az kell, hogy a világ kormányai elősegítsék az erdőségek még hatékonyabb kezelését.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra