Gyakori kérdések a fogszabályozással kapcsolatban

szerző: Balogh Mária, újságíró - WEBBeteg
frissítve:

A fogváltás után kuszán növő maradó fogakat rendszeresen fogszakorvossal kell ellenőriztetni. Nem csupán azért, mert a cseperedő diákot tinikorában zavarni fogja a ferde fogsora, és nem szívesen mosolyog, nem artikulál rendesen, szorongást okozhat neki a társai gúnyolódása, hanem azért is, mert fogainak romlása, szuvasodása is hamarabb bekövetkezik a torlódások miatt.

A szabálytalanul növő és elhelyezkedő fogakat ugyanis sokkal nehezebb tisztán tartani, alaposan megmosni, bármilyen jó fogrémmel történik az étkezések utáni fogápolás. Így a fogszuvasodás és az ínybetegségek kialakulására is sokkal nagyobb az esély. A fogszabályozás szükségességére már a gyermek 8-9 éves korában felhívják a szülők figyelmét. Sajnos azonban sokan figyelmen kívül hagyják ezt, mások számára megfizethetetlen ennek az eszköznek az ára, rendszeres karbantartása. Szerencsések azok a csemeték, akiknek lehetőségük van arra, hogy a családi kasszából jusson a különféle árkategóriában elérhető fogszabályozás elkezdésére, rendszeres orvosi kezelésére.

A fogszabályozás végső célja nemcsak a fogsor, a fogak esztétikus alakítása a szebb mosolyért, hanem a harapási eltérések kiküszöbölése, melyek az állkapocs és a fogak rendezetlensége miatt is gyakorta kialakulnak. Az első fogszabályozást áttekintő fogorvosi vizsgálatra muszáj 7-8 éves korban sort keríteni minden gyermek esetében - tudtuk meg dr. Kovács Julianna fogszakorvostól, aki elmondta azt is: - Ebben az életkorban nincs feltétlenül szükség a fogszabályozó viselésére, de a szakorvos képet kap arról, ami esetleg a szülőben is felmerült, hogy vissza kell térni a hasonló vizsgálatra a ferdén nőtt, torlódó fogak miatt. Ennek a vizsgálatnak más előnye is van, hiszen az orvos felfedezhet lyukas fogat, más fogászati rendellenességeket, láthatatlan problémákat, de nem mellékes az sem, hogy a gyermek a következő alkalommal bátrabban megy a fogorvoshoz, s nem fél a vizsgálattól.

A fogszabályozó fogszakorvos legtöbbször elsősorban nyomon követi a fogak elhelyezkedését, deformálódását és akkor avatkozik be és javasolja a fogszabályozó viselését, amikor ennek indokoltságát látja.

Mindenképpen olyan orvoshoz kérjünk időpontot a vizsgálatra, aki a fogorvosi szakvizsga mellett rendelkezik a fogszabályozáshoz nélkülözhetetlen szakmai végzettséggel is.

A szabálytalanul növekvő, kiálló vagy torlódó fogakkal rendelkezők nagyobb veszélynek (fogszuvasodás, ínybetegség) vannak kitéve, mint a rendezett fogsorúak.

-Mit jelent pontosan a keresztharapás miatt kialakuló rendellenesség, aminek különféle következményei is lehetnek?

- A keresztharapást a fogorvos speciális, fájdalommentes módon ellenőrzi, és állapítja meg. Ennek felfedezése bizonyossá teszi, hogy a fogak rossz irányban, egyenetlenül nőnek majd. A nyitott harapást is felismeri a fogorvos, akinél ilyen rendellenességet észlelnek, megfelelő kezeléssel megelőzhető a nyelvlökéses nyelés, és bizonyos beszédhibák. Ezek mind speciális, szakmai gyógyító tevékenységeket igényelnek.

A fogszabályozás egyébként az olyan rendellenességek prevenciójaként is megfelelő, mint a mély- és keresztharapás okozta állkapocsízületi bántalmak. Ez a probléma megnehezíti, fájdalmassá teszi a rágást, amivel nehéz együtt élni, tolerálni azt a mindennapokban.

Ezek az eltérések megelőzhetőek az időben történő felismeréssel, és a gyermek vagy az ifjú, netán a felnőtt páciens jókor elkezdett, szakszerű fogszabályozási vizsgálatával, annak kezelésével, rendszeres ellenőrzésével.

- Mi az első lépés akkor, amikor a szülő figyelmét felhívták gyermeke fogszabályozásának szükségességére az iskolaorvosi vizsgálaton, és szeretne arról többet tudni? Ugyanez a kérdés igaz lehet a már felnőtt páciensekre is.

- Csak akkor lehet az első orvosi feladatokat elkezdeni, ha bizonyos, hogy a fogak, az íny, a szájüreg, annak nyálkahártyája tejesen egészségesek, nincsenek lyukas fogai a páciensnek, és fogkő sem található a fogsorán. Ha mégis, előbb ezeket a fogászati problémákat kell orvosolni, rendbe hozni a kiválasztott vagy a körzetileg illetékes fogszakorvosnál időpontkérés után.

- Sokan panaszkodnak vagy panaszkodtak arra, hogy a szebb fogsorért ugyan vállalkoztak a fogszabályozó viselésére, de számtalan kellemetlen „mellékhatást” kell elviselniük, míg meg nem szokták azt. Másoknak az egész szabályozás ideje alatt olyan problémákkal kell szembenézni, mint a beszéd, az artikuláció megváltozása, a nyál gond nélküli nyelése, időnkénti habosodása a megváltozott szájüregi állapot miatt, vagy éjszaka a nyál kicsorgása a száj szélére. Nehézséget okozhat a közösségben való evés, ivás, az ételmaradék azonnali eltávolítása, ha beszorul a fémrögzítő és a fogak közé, az iskolatársak csúfolódása, ami növeli a szorongást az amúgy is szokatlan eszköz viselése során.

- Ezek a kellemetlenségek sajnos előfordulnak, de korrigálhatóak, lehet javítani a helyzeten. A rögzített fogszabályozók esetében elsődleges problémát a fogak és a „szerkezet” tisztán tartása, a száj maradéktalan higiéniája, az esetleges rossz szájszag okozhat. Akik nem tartják be a rendszeres és helyes, kissé más technikával történő fogmosást, fogápolást, azoknál komoly gondot okozhatnak az el nem távolított ételmaradékok, amelyek a fogszabályozó és a fogak közé gyakran beszorulhatnak. Ennek rendszeressé válása, szinte törvényszerűvé teszi a fogszuvasodás kialakulását, így a fogkárosodások megelőzése miatt mindig az orvos tanácsát kell kérni. Alapszabály például a fogak körkörös mosása a jobb minőségű vagy épp speciális fogkefével, de fontos kellék a szájzuhany, a fogselyem, és a piciny – erre a célra kialakított – fogszabályzó-tisztító kefécskék használata is. Az osztálytársak ostoba viselkedésének megelőzése céljából érdemes az osztályfőnöknek vagy meghívott fogorvosnak a fogápolásról és -korrigálásról tájékoztatót tartani.

- Milyen gyakran kell fogat mosni, hogy ezek a panaszok ne forduljanak elő?

- A pácienseimnek azt javaslom, hogy minden étkezés után mossanak fogat, így legyen náluk egész nap az ehhez szükséges alapfelszerelés, és lehetőség szerint ne egyenek apró szemű vagy magvas ételeket. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a felrakódott lepedék rövid időn belül savas erjedést okoz, így a páciens foga, fogai szuvasodni kezdenek, ha nem fordít maximális figyelmet a szájhigiéniájára. Nem beszélve az említett rossz szagú leheletről és az esztétikai kellemetlenségekről, ha lepedékes marad a fog és a fogszabályzóra ételmaradékok tapadnak. Odafigyeléssel ezek is megelőzhetőek.

Bővebben Fogszabályzóval sepciálisan kell fogat mosni

A fogszabályozás típusai

A fogszabályozás típusai manapság változatos lehetőséget nyújtanak a gyermekek és a felnőttek számára is. A fiatal felnőttek és az idősebb gyermekek, tinik körében a fogszabályozásnak sajátos divatja van, amit tekintélyes ára miatt is muszáj a szülőkkel egyeztetni. Bármilyen meglepő, menőnek számít a sötétben foszforeszkáló speciális gumi felhelyezése a fogszabályzóra. Számukra ez esztétikus, és egyben némi lázadást is kifejez a szép mosolyért vívott időszakban. A szülők gyakorta tehetetlenek a serdülő gyermek extrém igényével szemben.

A szolidabb vagy a teljesen hétköznapi módon élő tinik elfogadják a hagyományos, fém-, drótszerkezetű rögzítést, fogszabályzót. Kezdetben szorongással viselik a társaik gúnyolódásától tartva, de amint megtanultak „együtt élni” az átmeneti eszközzel, kiismerik a kritikusabb helyzetek kezelését étkezés után, társaságban, netán csókolózás közben, és zokszó nélkül kivárják az orvos által előírt kihordási időt. A kezelésekre is következetesen járnak. Ezek a fix, stabil helyben tartó készülékek. Utóbbiak között léteznek kivehető változatok is, de a fogszakorvos által meghatározott ideig mindennap kötelező a viselésük. A rögzített, hagyományos fogszabályozó készülékek között vannak olyan választási lehetőségek, melyek az esztétikus, szinte láthatatlan anyagból készülő fogszabályozást teszik lehetővé.

Vagyis nem csupán fémből készített készüléket lehet kérni, hanem porcelán anyagút vagy ennek és a fémnek a sajátos ötvözetét. Lényege, hogy a speciális íveket olyan teflonbevonattal látják el, melynek a színe hasonlatos, sőt meg is egyezik a fog színével.

A zafírkristályból készült különleges fogszabályozó megfizetéséhez nagyra kell nyitni a pénzzel teli tárcát. Ezek a különleges, esztétikus fogszabályzók átlátszók, láthatatlanok s nagyon drágák.

Bármelyiket is választják a páciensek, ha az orvos által meghatározott módon és ideig viselik, akkor a fogak visszarendeződnek rendes, szabályos helyükre. Előfordulhat azonban az is, hogy a fogszabályzó levétele után a fogak egy idő után visszatérnek korábbi, azaz eredeti helyzetükbe, hiába rendezték őket. Ennek előfordulása akkor gyakoribb, ha rések vannak a fogak közt.

- Vegyük sorra, milyen vizsgálatok, kezelések, folyamatok várnak azokra, akik fogszabályzó viselésére szánják magukat a szebb mosolyért, rendezettebb fogsorért?

Elsőként fel kell hívni a fogorvost, akiről tudjuk, hogy a fogszabályozás is a szakterületének egyike. Vannak persze, akik ezt különválasztják. A vizsgálat után a fogszakorvos elmondja, hogy ideális-e a páciens problémájára a fogszabályozás. Ezt követően, ha nincs kizáró ok, speciális teleröntgenfelvétel készül a gyermek vagy a felnőtt fogsoráról. Ez a pontos, precíz tervezést szolgálja az orvos számára, melynek része s harmadik lépése a lenyomatvétel – ami gyors, fájdalommentes –, valamint a fotódokumentálás. Mindez a személyre szabott kezelési terv elkészítéséhez szükséges. Ezt követi az egyéni módszer és a fogszabályozó készülék típusának kiválasztása az orvos ajánlása és a páciens véleménye alapján.

- Érdekes, amit mond, mert több esetben hallottam arról, hogy egyes szakorvosok a magánpraxisukban a néhány perces vizsgálat után felajánlják a szülőknek, hogy egy sajátos, rugalmas anyagú, színes – a szájpadlásra és a felső fogsorra felhelyezhető éjszakai fogszabályzót viseljen a 9-12 éves gyermekük. A hozzá nem értő anya vagy apa tehetetlenül áll, és beleegyezik a próbába. A gyermek öklendezik, az orvos pedig mindenkit megnyugtat, hogy ez csak kezdetben fordul elő. Mit tehet a szülő, ha már a csemetéje szájában volt a furcsa „fogszabályzó”...? Megkérdezi az árát és kifizeti. Hat esztendeje bizonyosan 40 ezer forintba került. Ráadásul kontrollra sem kellett visszamennie egyetlen érintettnek sem.

- Nem ismerem „közelről” ezt a furcsa fogszabályzót, s a módszert sem, de arról hallottam én is, hogy vannak kollégák, akik hasonló technikával kísérleteznek. Nem szeretném sem megítélni, sem minősíteni az eljárást, de amire gondolok, s amiről említést tett, annak szerintem semmi értelme nincs, ha valódi és szakszerű fogszabályzásról beszélünk. Az esetek ilyen előfordulása pedig végtelenül etikátlan. Megértem, ha a szülő kínosan érzi, vagy érezte magát, amikor próbálás után a gyermeke nyálával borított eszközt vissza kellett volna adni. Most mégis azt mondom, ha ez véletlenül még manapság is előfordulna, a szülő bátran mondjon nemet, és ne dobja ki feleslegesen a pénzét egy vélhetően nem túl lelkiismeretes és szakszerű „kezelésért”.

- Annál is inkább, mert bizonyos fogorvosok által így eladott és csodaeszköznek mondott fogszabályzót a gyermekek többsége éjjel sem tudta viselni. Nem tudták becsukni a szájukat, csorgott a nyáluk, és komoly fájdalmat okozott a rövid ideig tartó „termékviselés”.

- Szomorú, hogy ez megtörténhet. Javaslom, minden szülő vigye vissza az ilyen csodaeszközt annak az orvosnak, akitől megvette, amennyiben az valóban szakszerűtlen és viselhetetlen. Ezzel az eljárással a becsületesen gyógyító és tevékenykedő fogorvosok, fogszabályzással foglalkozó kollégák szakmai tekintélyét rontják.

Ha maradunk a korrekt és szakmailag elfogadott fogszabályozás folyamatánál, aminek a lépéseit elsoroltam, akkor az ötödik lépés a személyre, fogsorra kialakított fogszabályzó készülék felhelyezése az ismételten egyeztetett időpontban. Hangsúlyozom, hogy az előzetes vizsgálatok, illetve a közösen meghozott döntés után a fogszabályzó szakorvos előkészíti a fogakat a fogszabályzó készülék rögzítésére, és felhelyezi azt. Ezzel indul el a valódi kezelési folyamat.

- Mi történik ezt követően a pácienssel?

- Legalább havonta kontrollra kell mennie a fogorvosához, aki megvizsgálja az eltelt időben bekövetkezett eredményeket, és az eredeti tervhez igazodva „hangolja” és igazítja a fogszabályzót a további célok, a szép fogsor kialakításának eléréséhez. A készülék viselésének ideje attól is függ, hogy hagyományos, külső vagy belső ívre rögzített fogszabályzót visel-e az illető. Legtöbb esetben 12-24 hónapig kell hordani, ami szintén egyénenként változik. Ezt követően pedig 3-6 hónapig egy helyben tartó készülék viselésével kell stabillá tenni a szép mosolyt és fogsort.

Tovább Miért szükséges a fogszabályozás?

Fogszabályozás - Mennyibe kerül?

Az iskolai fogászatokon történő kezelés esetén a Társadalombiztosító a kijelölt fogszabályzótípusokat bizonyos mértékben és százalékban 18 éves korig támogatja. A szülőkre így is tetemes költség hárul, ha csemetéjüknek fogszabályozó eszközre van szükségük.

Ha támogatás nélküli fogszabályozó mellett dönt valaki, akkor a külső rögzítésű készülék ára 180-300 ezer forint állcsontonként. Ezek általában a fémrögzítők árát takarják.

A belső rögzítésű fogszabályzó alig megfizethető a havi fix bérből és fizetésből élők számára. Ennek összege 600-800 ezer forintra is rúghat.

A láthatatlan, sínes fogszabályozó ára pedig 600-950 ezer forint között érhető el az általános árlista alapján.

Ennél sokkal drágább eszközök is léteznek, melyekre meglepő módon a kimagaslóan nagy jövedelemmel, pénzzel rendelkezők körében alapvető az igény. Úgy a nők, mint a férfiak körében, s persze a gyermekeik sem kivételek a luxus árkategóriába tartozó fogszabályozók viselése alól.

Sajnos sokan a legegyszerűbb készüléket sem tudják megfizetni gyermekeik számára a szerény és csekély központi támogatás mellett sem. Ezért is láthatjuk egyre gyakrabban, hogy fiatal felnőttek viselnek fogszabályozót, amit már a saját keresetükből finanszíroznak, amire korábban a szüleik havi anyagi kerete nem adott lehetőséget.

WEBBeteg.hu logó Forrás: WEBBeteg
Szerző: Balogh Mária, újságíró

Szakértő: Dr. Kovács Julianna, fogszakorvos

Cikkajánló

Krónikus fejfájás
Krónikus fejfájás

Tippek krónikus fejfájásban szenvedőknek.

Hátfájás
Hátfájás

Mit érdemes tudni a hátfájásról?

WEBBeteg - Dr. Horváth Viktória, fogszakorvos
WEBBeteg - Cs. K., fordító
Oxygen Medical - Dr. Ameri Sahar, fogszakorvos, esztétikai fogászati specialista
Oxygen Medical - Dr. Ameri Sahar, fogszakorvos, esztétikai fogászati specialista
Oxygen Medical - Dr. Benkő Krisztina, fogszakorvos
WEBBeteg - Dr. Lengyel Csongor, fül-orr-gégész
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.