Tánc közben szárnyal a lélek: a táncterápia szorongáscsökkentő hatása

Dervalics Dóra
szerző: Dervalics Dóra, pszichológus - WEBBeteg
megjelent:

A zene közös létrehozása vagy egy együtt eljárt tánc során olyan energiák szabadulnak fel, melyek erősebbé és boldogabbá teszik a benne részt vevőket, miközben a csoporthoz tartozás érzése is eltölti őket, ami alapvető emberi szükségletünk.

Zenélünk és táncolunk, ha boldogok vagyunk, hogy kifejezzük örömünket; ha szomorúak vagyunk, hogy kiadjuk fájdalmunkat; ha reménykedve egy felsőbb erő segítségét várjuk. Zene bárhol, bármilyen körülmények között, bármilyen eszközök segítségével születhet, és ahol életre hívják, ott valamit megmozgat az emberekben, mozgásra készteti őket.

A tánc hatásai szervezetünkre

Tánc közben szervezetünkben endorfin, azaz boldogsághormon termelődik, miközben a stresszhormonok (például a kortizol) lebomlanak. A tánc és mozgás közben felszabaduló endorfinnak fájdalomcsillapító hatása is van. A jobb és bal agyféltekét összehangoló mozgás a dopamin termelését stimulálja, amelynek félelemoldó és euforikus hatást tulajdonítanak. A jóleső ellazulásért pedig a szerotonin felelős.

A tánc nyugtatja az idegeket, ezáltal segíti a stresszhelyzetek könnyebb kezelését. A közben hallgatott zenének szintén lazító hatása van: a lágy melódiákra végzett, lassú mozdulatok segítenek lecsillapodni, elcsendesíteni a túláradó gondolatokat, belső békére találni és a jelenre fókuszálni. Aki pedig a tüzesebb ritmusokat kedveli, annak felpörgeti a vérkeringését a ritmusos mozgás, így hatékonyabban dolgozik és erősödik a szív. Ezáltal csökkentheti a szívbántalmak és a magas vérnyomás kialakulásának kockázatát.

A tánc terápiás hatásai

A mozgás és tánc pszichoterápiás alkalmazása

Az Amerikai Táncterápiás Egyesület definíciója szerint “a mozgás és tánc pszichoterápiás alkalmazása az egyén érzelmi, kognitív és testi integrációját segíti”.

Több kutatási eredmény is felhívta már a figyelmet a tánc szorongáscsökkentő, illetve a stresszel való megküzdést támogató hatására. Ezek a tényezők fontos védőfaktorokat jelentenek a levertséggel és a depresszióval szemben, így segít megelőzni ezeknek a negatívabb állapotoknak a megjelenését.

A tánclépések elsajátítása mindkét agyfélteke működését ösztönzi. Fejleszti a koncentrációt, az emlékezőképességet és a vizuális memóriát, javítja a ritmus- és az egyensúlyérzéket, valamint növeli az improvizációs és az alkalmazkodóképességet is. Tánc közben a mozdulatok végtelen lehetőségét élhetjük meg. Különböző önismereti és táncterápiás csoportok is kihasználják ezt a jelenséget, hiszen egy ilyen csoportban a résztvevők egy miniatürizált szociális univerzumot hoznak létre, melyben hasonló szerepet fognak betölteni és hasonlóképpen fognak viselkedni, mint a való életben. Kapcsolódásaik során lehetőségük nyílik egy biztonságos környezetben a megszokottól eltérő viselkedésformákkal való kísérletezésre, új szokások kialakítására, melyeket aztán képesek lesznek átültetni a való életükbe.

Hol érhető el a módszer hazánkban?

Hazánkban a Magyar Mozgás- és Táncterápiás Egyesület, az Integrált Kifejezés- és Táncterápiás Egyesület, illetve a Magyar Szomato-pszichoterápiás Egyesület (Integrative Core Dynamics) csoportjai a legismertebbek, ahol mozdulatok útján vehetünk részt önismereti munkában.

Nem utolsósorban pedig a tánc hatására pozitívabb irányba változnak a saját testtel kapcsolatos érzések, növeli az önbizalmat, és elégedettebbnek, magabiztosabbnak fogja érezni magát a személy. Azok a testtudati rendszerek és tánctechnikák, melyek a test természetes tudására és megismerésére építenek, a teljes személyiség jelenlétét feltételezik, azaz a test-lélek-szellem egységében gondolkodnak.

A mozgásterápia folyamata

A mozgásterápia folyamatában szervesen összefüggő munkamódok: a testtudati, valamint a kapcsolati munka, az alkotás folyamata és a verbális feldolgozás.

A testtudati munka során a figyelmet a testi tapasztalásokra irányítjuk. Ebben az állapotban el lehet jutni egy értékítélettől mentes, hétköznapi létezésünktől meglehetősen eltérő és új jelenléthez, ami kíváncsivá tesz, feléleszti a keresés, kísérletezés vágyát. Ezekben a helyzetekben az intenzív figyelmi állapot szinte teljesen betölti a tudatunkat. Folyamatos önészlelés és önfelfedezés zajlik, érzékszervi és mozgásos aktivitásba ágyazva.

A kapcsolati munka során egyszerre figyelünk a saját mozgásunkra, szándékainkra és a másikéra; folyamatos finomhangolódás történik. A társakkal való mozgásos kapcsolatban átélhető a kölcsönösség és elismertség élménye. A mozgás- és táncterápiás csoportban a kapcsolódás és az egyedüllét állapotainak hullámzása, váltakozása történik. A kapcsolati munka után mindig lehetőséget kapnak a csoporttagok egyedüli munkára, a kapcsolatban megtapasztaltak mozgásos és térbeli felidézésére, beépítésére, továbbfejlesztésére.

Az alkotás a terápiás folyamat szerves része, amely kezdettől fogva jelen van, fejlődik, és a terápiás folyamat előrehaladtával egyre inkább láthatóvá válik. A testtudati és kapcsolati munka során, ahogy fejlődik a test integrált egészként való élménye, ahogy gazdagodik a térhez és a másokhoz való kapcsolódás képessége, úgy nő a páciens improvizációs készsége, és a kezdetben rendezetlenül felszínre kerülő mozgásanyagok egyre árnyaltabban, differenciáltabban formálódnak meg.

A csoportülés megbeszéléssel kezdődik és zárul. A megbeszélés magában foglalja a mozgásos tapasztalatok felidézését, az azokhoz fűződő gondolatok megosztását; egymásnak szóló visszajelzéseket, a mozgásban elinduló vagy megvalósuló dinamikák felszínre kerülését és tisztázását; személyes narratívák kidolgozását és a közös csoporttörténet formálódását; valamint a terapeuta mélyítő beavatkozásait, értelmezéseit.

Pszichoterápiás alkalmazási területek

A módszert a pszichózisok terápiájában alkalmazták először. A kapcsolati munka során és a testtudat fejlődésével erősödhet a realitással való kapcsolat, mely megnyithatja az utat a verbális terápiák számára. Az azonosulások, a csoportos interakciók fejlesztik a szociális készséget. Általában kiegészítő terápiás formaként, de megfelelő keretek között (a szükséges gyógyszeres kezelés mellett) önállóan is alkalmazható. Az utóbbi években előtérbe került a személyiség-, főleg a borderline zavarok gyógyításában.

A testi tapasztalások sokfélesége, a megfelelő terapeuta-páciens kapcsolat hozzásegíthet egy trauma elfojtott érzelmi minőségeinek felszínre kerüléséhez, illetve a teljes emlékezéshez, például poszttraumás stressz szindróma (PTSD) esetén, bántalmazás és szexuális abúzus áldozatainál.

A pszichoszomatikus betegségek gyógyításában az érzelmek átélését, felismerését segítő testi tapasztalatok és a testérzetek észlelése, felismerése és ezek átdolgozása állnak a fókuszban.

Autisztikus gyerekek, vakok, mozgássérültek esetében a módszer célja a terápia mellett a fejlesztés, testképépítés, és segítheti a kapcsolati dimenziók átélését.

Függőségek (drog, alkohol) gyógyításában a mozgásélmény “drog nélküli örömöt” ad, segíti a csoporthoz tartozás érzésének erősítését, a dramatikus elemek pedig a saját múlt feldolgozásához, illetve a töredezett narratívák helyreállításához nyújtanak segítséget.

Tovább Miért jó énekelni? - Az éneklés pszichés vonatkozásai

Dervalics Dóra, pszichológusForrás: WEBBeteg
Szerzőnk: Dervalics Dóra, pszichológus

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.