Mindent a lázcsillapítókról

Tudta, hogy nem muszáj csillapítani a lázat? És azt, hogy miért nem célszerű felváltva szedni a különféle hatóanyagú lázcsillapítókat? Íme, a legfontosabb tudnivalók a lázcsillapításról!

Lázat csillapítani - egyébként - egészséges emberek esetében nem kell, de lehet, amennyiben nagyon rossz a beteg közérzete tőle. Kisbabákra, idős vagy legyengült szervezetű emberekre, krónikus betegekre ez nem vonatkozik, sőt esetükben mindenképpen orvost is kell hívni, ha lázasak.

Hűtőfürdő, priznic? Korábban minden lázas betegség esetén javasolták, de mára változott a protokoll. Hűtőfürdőbe csak akkor tegyük a gyereket, ha javít a közérzetén, ha kínzásnak éli meg (a többség így van vele), akkor kerüljük el, akárcsak a vizes borogatást. Ha mégis hűtőfürdőzünk, például nagyon magas láz (40 C) miatt, akkor is alapszabály, hogy a víz kezdő hőfoka a beteg hőmérsékletével azonos legyen, és onnan hűtsük vissza valamelyest, langyosra, de nem hidegre! Nem cél, hogy dideregjen a beteg, hisz akkor emelkedni fog a láza, nem süllyedni.

A lázcsillapítók a nem-szteroid gyulladáscsökkentők családjába tartoznak, ezért láz- és fájdalomcsillapítók is egyben hatnak többek közt az agy hőközpontjára. A vény nélkül kapható lázcsillapítók háromféle ismert hatóanyag valamelyikét tartalmazzák: ibuprofent, paracetamolt vagy acetil-szalicilsavat.

Hogyan csillapítsuk?

Csecsemők és gyermekek részére paracetamolos és ibuprofenes, speciális gyermekgyógyszerek léteznek. 16 éves kor alatt az acetil-szalicilsav alkalmazása nem javasolt, egy viszonylag ritkán fellépő, ugyanakkor súlyos betegség, az úgynevezett Reye-szindróma miatt.

Népszerűek a vény nélkül kapható, folyékony, ibuprofentartalmú készítmények, és ma már sok gyerekorvos ezeket javasolja a paracetamollal szemben, mivel kissé erősebb és tartósabb hatást biztosítanak. Ezeket elég hat-nyolc óránként beadni, szemben a paracetamol négy-hat órás adagolásával.

Lázat csillapítani - egyébként - egészséges emberek esetében nem kell
Lázat csillapítani - egyébként - egészséges emberek esetében nem kell

Sok gyerekorvos régebben azt javasolta, hogy a szülők váltva adjanak a gyereknek paracetamol- illetve ibuprofentartalmú készítményt, de mára kiderült, hogy ez hosszútávon veszélyes lehet, ugyanis a két gyógyszer kombinációja vesekárosodáshoz vezethet. Az ibuprofen, illetve az acetil-szalicilsav idősebb korban nagyobb gyakorisággal okoz gyomor- és bélrendszeri fekélyeket, vérzéseket, ezért a 65 év felettieknek (és a refluxos , fekélyre hajlamos embereknek kortól függetlenül) több szakmai szervezet a paracetamolt javasolja.

Várandósság alatt lázcsillapításra a paracetamolt ajánlják általában, az acetil-szalicilsav és az ibuprofen, különösen a terhesség utolsó harmadában, nem javasolt. A szoptatás időszakában az ibuprofen vagy a paracetamol alkalmazható. Beszűkült, károsodott vesefunkció és asztma esetében az acetil-szalicilsav helyett egyéb típusú szerrel kell a lázat lenyomni. Májbetegségben szenvedők, alkoholbetegek pedig a paracetamolt nem szedhetik.

Vigyázat! Többféle nem szteroid gyulladáscsökkentő együttes szedésével nem csak a mellékhatások fokozódnak. Nem szabad sem keverni, sem az előírt adagot túllépve szedni ezeket, mert máj-és vesekárosodást okozhatnak. Világszerte gyakori a fájdalom- és lázcsillapítók helytelen szedésére visszavezethető fekély.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra