Így mutatható ki az új koronavírus

Már kifejlesztettek egy gyorstesztet, amellyel vérből ki lehet mutatni az új koronavírus okozta megbetegedést - mondta el Garamszegi László Zsolt, az Ökológiai Kutatóközpont Ökológiai és Botanikai Intézetének igazgatója.

Az új koronavírus csupán 25 százalékban idéz elő súlyos tüneteket, így sokan nem mennek el orvoshoz. A betegség emiatt gyakran észrevétlen marad: a becslések szerint a hivatalosnál jóval több, ezer-kilencezer ember lehet érintett - olvasható a Magyar Hírlap szombati számában.

vér, vérvizsgálat, vérteszt, gyorsteszt, koronavírus, vírusos tüdőgyulladás, járvány, fertőző betegségek
Kifejlesztettek egy gyorstesztet, amely kimutatja a vérből az új vírust. Fotó: iStock

Még sok a bizonytalanság

Már többen meghaltak Kínában az újonnan azonosított, tüdőgyulladást okozó koronavírus miatt. A fertőzés több országban is felütötte a fejét. További részletekért olvassa el korábbi cikkünket!

Az új vírus ellen még nincs védőoltás, azonban már több kutatócsoport is megkezdte a munkát. Ám a vakcina kifejlesztése még így is évekbe telhet. A folyamatban viszont segítséget nyújthatnak a többi koronavírus elleni szérumok megalkotásakor nyert tapasztalatok.

Nem zárható ki egy új világjárvány, viszont a halálos esetek eddig mind Kínában fordultak elő, és többnyire idős, beteg emberek veszítették életüket. Problémát okoz azonban, hogy jelenleg sok a bizonytalanság és hiányosak az ismeretek.

Az már tény, hogy az új koronavírus emberről emberre is terjed , de még nem tudható, hogy pontosan miként. Valószínűleg cseppfertőzéssel - például köhögéssel, tüsszentéssel -, ami elég gyors terjedést tesz lehetővé - mondta Garamszegi László Zsolt a Magyar Hírlapnak.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Élet anafilaxiával
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +26 °C
Minimum: +11 °C

A fátyol-, majd a déli óráktól képződő gomolyfelhők mellett napos idő valószínű. Északkeleten, keleten fordulhat elő néhol zápor, zivatar. A délnyugati szél sokfelé megélénkül, több helyen - főként a Dunántúlon - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 28 fok között várható. Késő estére 14 és 20 fok közé hűl le a levegő. Kedden érkezik a következő front, addig nem kell fronthatásra számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra