2024. április. 20., szombat - Tivadar.
hirdetés

A Föld kétharmadára eljuthat a koronavírus

Áprilisban véget érhet a járvány (Bővítve!)

Ezer fölé emelkedett a koronavírus okozta betegség halálos áldozatainak száma Kínában, közölte kedden a Nemzeti Egészségügyi Bizottság. Hétfőn 108 újabb haláleset történt az országban, és ezzel a halottak száma 1016-ra nőtt.

Még ebben a hónapban csúcsára érhet a koronavírus járvány, áprilisra pedig végleg eltűnhet Kínából, mondta a Reuersnek adott interjújában Zhong Nanshan, aki epidemológusként a SARS-járvány megfékezésében szerzett hírnevet. Zhong előrejelzése matematikai modellezésen alapul, és remélhetőleg pontosabb lesz, mint az előző, ami jóval optimistább lefutást jósolt a járványnak. Ebben azért lehet bízni, mert azóta több adat áll rendelkezésre, és a lassulás első jelei is megfigyelhetők.

A szakértő megjegyezte, hogy a koronavírus elleni küzdelem legnagyobb nehézsége, hogy egyelőre nem tudni, miért ennyire ragályos. Ezzel arra utalhatott, hogy bár a fertőzések halálozási rátája jóval alacsonyabb, mint a SARS-vírus esetében, ám már így is több áldozatot szedett, mert sokkal több embert fertőz meg.

*

Nagyon súlyos fenyegetést jelent a világ többi részére is a Kínában az új koronavírus útján gyorsan terjedő tüdőgyulladás-járvány, jelentette ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója kedden Genfben. Tedrosz Adanom Gebrejeszusz arra szólította fel az országokat, hogy osszák meg egymás között a vírusmintákat, egyben gyorsítsák fel a kór elleni gyógyszerek és a védőoltások kifejlesztését.

Tedrosz hangsúlyozta, hogy eddig a megbetegedések 99 százaléka Kínában történt. Hozzátette, hogy megítélése szerint a járvány nagyon súlyos fenyegetést jelent a világ többi részére is. A betegség elleni küzdelem elsődleges feltétele az együttérzés, a szolidaritás. Ez áll a vírusminták egymás közötti megosztására is. A járvány leküzdésére nyitott, igazságos és tisztességes adatmegosztásra van szükség, mondta Tedrosz Adanom Gebrejeszusz.

*

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Genfbe hívott össze a világ minden tájáról 400 orvost és más egészségügyi szakembert, a kínai és tajvani szakértők pedig videókonferencián kapcsolódnak be hozzájuk.

A Föld kétharmadára eljuthat a koronavírus, ha nem tesznek valamit ellene, és a bolygó lakóinak kétharmadát fenyegetheti, ami még akkor is katasztrófát jelent, ha a fertőzötteknek csak 1 százaléka hal meg – ezzel az ijesztő előrejelzéssel állt elő a Hongkongi Egyetem népegészségügyi szakértője.

Gabriel Leung a The Guardiannek azt mondta: amit Kínában látunk, az csak a jéghegy csúcsa, most pedig meg kell állapítani, hogy mekkora és hogyan is néz ki maga a jéghegy. Arra kell figyelni, hogy működnek-e a kínai módszerek a járvány terjedésének lassítására, mert ha igen, akkor ezeket át kell venni más országokban is.

*

Nem fertőződött meg koronavírussal, így elhagyhatja a kórházat az a Fülöp-szigeteken tartózkodó magyar nő, akin korábban a betegség tünetei jelentkeztek, mondta a külgazdasági és külügyminiszter kedden a közösségi oldalára feltöltött videójában. Szijjártó Péter közölte: az érintetten két tesztet is elvégeztek, de egyik sem mutatta ki a vírus jelenlétét.

A külszolgálat továbbra is kapcsolatot tart a magyar nővel. Ugyancsak folyamatos kapcsolatot tartanak fenn a magyar diplomaták azzal a három magyar emberrel, akik a Japán partjainál karanténba zárt hajón rekedtek. A vesztegzár február 19-éig tart. A miniszter reményét fejezte ki, hogy a hajón dolgozó és mindeddig tünetmentes magyarok egészségesen hagyhatják el az óceánjárót.

Szijjártó Péter arról is beszámolt, hogy Kínában 188 magyar regisztrált konzuli védelemre. Velük is folyamatos kapcsolatban áll a külszolgálat, és szükség esetén segítséget nyújt számukra.

(forrás: MTI/Portfolio.hu, hvg.hu)

cimkék

hirdetés

Könyveink