A halotti szertartás ennyire régi

A 70 ezer évvel ezelőtt Irak területén élő neandervölgyi emberek halotti szertartással búcsúztathatták halottjaikat - legalábbis erre utalnak a helyszínen feltárt neandervölgyi temetkezési hely leletei.

A kutatók a közelmúltban újabb neandervölgyi ember maradványait fedezték fel Bagdadtól 800 kilométerre északra, a Sanidar-barlangban, ahol már korábban is találtak neandervölgyi maradványokat. A most feltárt, Sanidar Z-nek elnevezett neandervölgyi csontvázából jó állapotban maradt fenn a koponya, a mellkas felső része és a két kéz. A nemét még nem tudták megállapítani, de az már kiderült, hogy több mint 70 ezer éves a lelet, és egy középkorú vagy idősebb neandervölgyi maradványa.

neandervölgyiek, ősemberek, halottak, halotti szertartás, temetkezési szokások
Újabb meglepő információ derült ki őseinkről. Fotó: Getty Images

Ősi pollennyomokat is találtak

Meglepő dolog derült ki a DNS-ünkről - kattintson a részletekért!

A barlang további tíz neandervölgyi otthona volt, az ő maradványaikat 60 évvel ezelőtt tárták fel a régészek. Az egyik csontváz körül ősi pollennyomokat is találtak. A pollen jelenlétéből néhány régész arra következtetett, hogy ezek az ősemberek nemcsak eltemették a halottjaikat, hanem virágokat is tettek köréjük. Ez pedig ellentmond annak a széles körben elterjedt feltételezésnek, hogy a neandervölgyiek buták és állatiasak lettek volna. A pollennyomok miatt a Sanidar-barlang "virágos temetőként" vált híressé.

Az új sanidari lelet egy igazán látványos felfedezés - véli Chris Hunt kulturális antropológus, a liverpooli John Moores Egyetem tudósa. Mint mondta, a testet a barlang padlóján egy mélyedésbe fektették félig fekvő helyzetben, és a feje mögé egy követ tettek. A tíz neandervölgyi maradványa közül négyet "különleges együttesként" találtak meg, ami felveti, hogy az egykor ott élő neandervölgyiek visszatértek erre a helyre, hogy ott helyezzék nyugalomra halottjaikat. Hunt szerint a négy test egy akkora területen helyezkedett el, mint egy kisméretű ebédlőasztal székekkel.

Ha modern emberekről lenne szó, használhatnánk a "temető" kifejezést, de ez egyelőre még túl messze van attól, amit a neandervölgyiek viselkedéséről tudunk - tette hozzá a szakértő.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +20 °C
Minimum: +12 °C

Az északi tájakon a felhős időt követően főleg délután egyre többfelé kisüt a nap, a déli, délkeleti országrészben ezzel szemben erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés. Reggel még többfelé valószínű főleg eső, zápor, majd az északi tájakon csökken a csapadékhajlam, viszont délen, délkeleten - nagyobb számban délután - záporok, zivatarok várhatók, helyenként felhőszakadással. Az északi, északkeleti szél többfelé lesz élénk, záporoktól, zivataroktól függetlenül a Nyugat-Dunántúlon helyenként erős. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 18 és 23 fok között valószínű, ennél északnyugaton hidegebb, a Dél-Alföldön viszont kissé melegebb lehet az idő. Fronthatás napközben nem okoz kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra