2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Így működik a távkonzultáció a kardiológiában

Az egészségügyben működő távkonzultáció a válsághelyzet előtt leginkább a kényelmet, a gyorsaságot szolgálta, a koronavírus járvány idején azonban a biztonság egyik legfontosabb eszköze lehet. 

A biztonság az első

Életünk egyre több területén igyekszünk az online szolgáltatások előnyeit élvezni, így például a vásárlásnál, a hivatalos ügyeink intézésénél, de egyre nagyobb az igény az egészségügyi szolgáltatások piacán is ezekre a lehetőségekre, különösen, amikor nehezen megoldható a személyes jelenlét. Az orvosi távkonzultáció működésének alapelve, hogy jónéhány esetben elegendő a szakorvos tanácsa, vagy segítségnyújtása egy már megkezdett terápia vagy kezelés lefolytatásához, továbbá egy korábbi vizsgálat értékeléséhez. A mai helyzetben nyilvánvalóan a páciensek és az orvosok, az egészségügyi személyzet biztonsága az első, ezért is fontos, hogy a távkonzultáció lehetősége a szakmai irányelveknek megfelelő működés mellett vehető igénybe.

Milyen kardiológiai vizsgálatok során kérhető távkonzultáció a magánorvoslásban?

  • Korábbi személyes konzultációt követő kontrollvizsgálat esetén.
  • Holter EKG vizsgálatot követően szakorvosi elemzés, kiértékelés esetén.
  • ABPM vizsgálatot követő szakorvosi kiértékelés megoldására.
  • Minden olyan szakorvosi konzultációnál, amely nem igényel eszközös vizsgálatot. 

A távkonzultáció előnyei és feltételei

– A magánorvoslásban a távkonzultáció időtakarékos és jelenleg a legbiztonságosabb megoldás. Különösen fontos ez a lehetőség, ha esetleg önkéntes karanténban tartózkodik valaki, tünetei vannak, vagy csupán minél inkább szeretne elzárkózni a fertőzés lehetőségétől – hangsúlyozza dr. Sztancsik Ilona, a KardioKözpont kardiológusa, aneszteziológus, intenzív terapeuta. – Természetesen a távkonzultáció lehetőségét, annak módját, díját és időpontját előre szükséges egyeztetni a szakorvossal. Maga a konzultáció megoldható skype-on, telefonon vagy e-mailben, a technológiai háttér pedig ennek megfelelően vezetékes vagy mobiltelefon, hordozható vagy asztali számítógép vagy okostelefon.

Aki teheti és a problémája is lehetősé teszi, jelenleg érdemes a kardiológiai távkonzultáció lehetőségét választania.

(forrás: Kardioközpont)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés