Koronavírus: több száz tonna védőeszköz érkezik

Több száz tonnányi eszköz érkezik még Kínából, amely segíti a koronavírus-járvány elleni védekezést - közölte Facebook-videójában Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Koronavírus: tábori kórház épült Budapesten - olvassa el a részleteket!

Szijjártó Péter kedden fogadta Tuan Csie-lung kínai nagykövetet. A nagykövet hangsúlyozta, hogy Kína külön hálás Magyarországnak, amiért elsőként nyújtott segítséget Kínának a koronavírus-járvány kitörésekor. Kína pedig viszonozza a segítséget.

koronavírus, koronavírus védekezés, koronavírus Magyarország, koronavírus megelőzés, koronavírus védőfelszerelés, egészségügyi eszközök
A második gép több mint 3 millió maszkot, 100 ezer tesztet és 86 lélegeztetőgépet hozott. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Összefogás a bajban

A miniszter megköszönte, hogy Kína hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország sikeresen tudjon védekezni a koronavírussal szemben. Ahogy arról már a HáziPatika.com is beszámolt, az elmúlt napokban is jelentős mennyiségű egészségügyi szállítmány érkezett Kínából. Azonban a következő napokban, hetekben is több repülőgépnyi szállítmányt vár Magyarország, amelyek több száz tonnányi védőeszközt hoznak majd.

"A kihívások nem csak arra jók, hogy leküzdjük őket, hanem arra is, hogy megtudjuk, kik az igazi barátok" - hangsúlyozta Szijjártó.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra