Koronavírus: nagy előrelépést jelenthet ez a teszt

Egy új típusú koronavírus-tesztet fejlesztettek ki, amely laboratóriumi vizsgálat nélkül, mindössze 20 perc alatt mutatja ki az eredményt. A módszer tesztelése csütörtökön kezdődött Nagy-Britanniában.

Az új teszt a szájból vett minta alapján, minden eddiginél gyorsabban állapítja meg, hogy a vizsgált személy fertőzött-e koronavírussal vagy sem. Az újfajta szűrési módszer hat hétig tartó, négyezer emberre kiterjedő próbája a dél-angliai Hampshire megyében kezdődött.

Ebben más, mint az eddigi tesztek

Koronavírus: nincs 100 százalék hatékonyságú teszt - kattintson a részletekért!

A koronavírus -szűrés jelenleg alkalmazott módszerével a mintákat laboratóriumokba kell küldeni, majd többórás vizsgálat szükséges annak megállapítására, hogy a páciens fertőzött-e. A vizsgálatnak alávetett emberek pedig rendszerint csak napokkal később tudják meg az eredményt. A most kipróbálandó új szűrési módszer éppen a gyorsasága miatt érdekes, hiszen gyakorlatilag azonnal, a vizsgálat helyszínén megvan az eredmény. Ha ez a szűrési eljárás sikeresnek bizonyul, akkor Nagy-Britanniában a lehető leggyorsabban elkezdik országos szinten ezt alkalmazni a teszteléshez.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus szűrés, koronavírus-teszt, koronavírus antitest
Az új teszttel gyakorlatilag azonnal, a vizsgálat helyszínén megvan az eredmény.Fotó: Getty Images

Tömeges antitestszűrésbe kezdenek

A brit kormány egyébként már több mint tízmillió antitestszűréshez elegendő eszközt rendelt, ezek alkalmazása a jövő héten kezdődik. Az antitestszűrés célja, hogy megállapítsa, ki esett már át koronavírus-fertőzésen - akár úgy, hogy erről nem is volt tudomása. Az Egyesült Királyság eddig 252 ezer igazolt esetről tud, a koronavírus-járvány brit áldozatainak száma pedig már a 36 ezret is meghaladta.

Egy szűkebb létszámú mintán elvégzett antitestvizsgálat a londoni lakosság 17 százalékánál, a Londonon kívüli országrészek lakosságának pedig 5 százalékánál mutatta ki az új koronavírus jelenléte esetén termelődő antitesteket, vagyis Nagy-Britannia egészében és a brit fővárosban - amely kezdettől a brit járvány góca - a népesség eddig ilyen arányokban eshetett át koronavírus-fertőzésen.

Ezek azonban csak egy-egy lakossági mintára kiterjedő vizsgálat eredményei. Ahhoz, hogy a lakosság országos szinten megtudhassa, átesett-e már a koronavírus-fertőzésen, nagyobb kiterjedésű vizsgálatra van szükség.

Olaszországban is az eddig igazoltnál korábban jelen volt a koronavírus - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra