hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Csökkent a halálozás az első negyedévben

Idén január és március között lassult a népesség természetes fogyása, 8,5 százalékkal kevesebb volt a halálozások száma, mint tavaly ugyanekkor.

Január és március között összesen 22 210 gyerek született Magyarországon, 1349-cel több, mint 2019 első negyedévében – írja a KSH adataira hivatkozva az Index. Ugyanebben az időszakban 34 565-en haltak meg, 3230-cal kevesebben, mint egy évvel korábban. Érdemes megjegyezni, hogy a koronavírus-járvány okozta halálesetek még alig számítanak bele ebbe a statisztikába, hiszen márciusban, a magyarországi járvány első hónapjában még viszonylag alacsony volt a vírusban elhunytak száma, az csak áprilisban kezdett el emelkedni. Érdemes viszont megjegyezni, hogy a KSH heti adatai alapján úgy tűnik, hogy a koronavírus-járvány alatt sem nőtt a halálozások száma.

(forrás: Index)
hirdetés

Könyveink