2024. Március 29. péntek
A Betegszervezetek Magyarországi Szövetsége (BEMOSZ) 2020-ban negyedik alkalommal csatlakozott az Inkontinencia Világhét (World Continence Week) programjához. Magyarországon több mint 600 ezren küzdenek vizelettartási problémával, vagy más néven inkontinenciával. Ez összevethető a magyar cukorbetegek vagy szénanáthások számával, ráadásul az esetek közel felében az inkontinencia mögött komoly betegségek állhatnak. Az érintettek számára ezért életbe vágó, hogy ne szenvedjenek csendben, és a kezelő orvosuk annak is utánajárjon, mi is okozza az inkontinencia tüneteket.

Az Inkontinencia Világhetet (World Continence Week, WCW) minden év júniusának utolsó hetében tartják, kezdeményezője a Nemzetközi Kontinencia Társaság (International Continence Society - ICS). Az Inkontinencia Világhét célja rámutatni arra, hogy e betegség milyen hatással lehet az érintettek életére, és egyben ösztönzi a vele együtt élőket, hogy keressenek segítséget, hogy ne kelljen többé csendben szenvedniük.

Amennyiben az inkontinenciát időben észreveszik, úgy sor kerülhet a mögötte rejlő súlyos betegség feltérképezésére is, így az inkontinencia fontos betegség előre jelző (szentinel) állapot lehet.

-------------------------------------a cikk lentebb folytatódik------------------------------------------

 

Legyen lapos a hasa!

A legtöbb ember a hasára hízik, és gyakran egy sikeres fogyókúra után sem tűnnek el a hasi zsírpárnák, az úszógumik.

Itt egy jó kis haslaposító koktél! Megnézem >>

 

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Az inkontinencia akaratlan vizelet- vagy székletürítéssel járó, megfelelő kezelés nélkül általában tartós és folyamatosan romló állapot. Világszerte hozzávetőleg 400 millió embert, Magyarországon pedig 600 ezer honfitársunkat érintheti. A szám nagyságrendileg a magyar cukorbetegek vagy szénanáthások arányával egyezik meg. 80 százalékban hölgyek érintettek, részben a várandósság okozta élettani jelenségekhez köthetően, bár zömében 45 éves kor felett alakulhatnak ki ilyen tünetek. Jellemző, hogy erről a népbetegségről – a hibás egészség kulturális beidegződések miatt – alig esik szó, noha nagyjából minden harmadik kismama is hosszabb-rövidebb ideig találkozik e problémával.

A bél- vagy hólyagbetegségekkel járó tünetek a mai napig tabu tárgyát képezik az érintett betegek számára is, így aztán sok a megkésett diagnózis és az elszalasztott rehabilitációs lehetőség. Felmérések szerint az érintettek alig fele mer erről a problémáról beszámolni orvosának vagy a szakápolójának. Így az érintettek túlnyomó többsége ellátatlan, aminek csak részben oka a tabu jelleg, mivel az érintettek egyszerűen azt sem tudják, hogy létezik visszaút, van tartós megoldás a panaszaikra. A szakemberek az Inkontinencia Hét apropóján azt kéri a lakosságtól, hogy ne törődjenek bele a legkisebb vizeletszivárgásba se, kérjenek mielőbb orvosi segítséget a problémáikra!

Nem pusztán a stigmatizáció megelőzéséről van szó, hanem arról is, hogy az egyszerű tünet is komoly háttérbetegségek jele lehet! Átmeneti vizelet inkontinenciát akár az étkezési szokások vagy bizonyos gyógyszerek is előidézhetnek, a tartós vizelettartási nehézség hátterében azonban legtöbbször szervi eltérések állnak.

Az inkontinencia hátterében megbúvó okok lehetnek:

Terhesség, többszöri szülés:

A terhességben megjelenő hormonális változások, a testtömeg és a méh tömegének növekedése mind hozzájárulhatnak stresszinkontinencia kialakulásához. A hüvelyi szülés tovább gyengítheti a medencefenék izmait és így a záróizomzatot is. A szülés során károsodhatnak a hólyag és a hólyagot tartó medencefenék idegei, a hólyag süllyedését és a hüvely irányában történő előboltosulását okozva. Az emiatt kialakuló inkontinencia gyakran a szülést követően néhány évvel alakul ki.

Prosztata megbetegedések:

Prosztatagyulladás (prostatitis) – Férfiakban a hólyag alatt a húgycsövet körkörösen körülvevő, szelídgesztenyéhez hasonló alakú mirigy - a prosztata - gyulladása időnként vizelettartási nehézséget okoz. A gyulladás eredményeként a prosztata megduzzad és beszűkíti a húgycsövet, ezáltal vizeletelfolyási nehézséget eredményez, aminek következtében gyakori és fokozott vizelési inger jelentkezhet.

A prosztata megnagyobbodása – Idősebb férfiaknál vizelet inkontinencia a prosztata megnagyobbodásának (benignus prosztata hiperplázia - BPH) talaján is kialakulhat. A húgycsövet körbefogó mirigy megduzzadása szűkíti a húgycsövet, ami túlfolyásos vagy késztetéses inkontinenciát okozhat.

Prosztatarák – Férfiakban stressz vagy késztetéses inkontinencia prosztatarák miatt is kialakulhat.

Egyéb megbetegedések:

Cukorbetegség esetén az inkontinencia a nem megfelelően kezelt-, vagy régóta fennálló cukorbetegség szövődményeire utalhat.

Neurológiai betegségek, Sclerosis multiplex, Parkinson-kór, stroke, agydaganat vagy különböző gerincvelői rendellenességek mind zavarhatják a hólyag működésének idegrendszeri szabályozását, ami szintén vizelet inkontinenciát okozhat.

Visszatérő húgyúti infekciók, krónikus hólyaggyulladás (interstitialis cystitis). Nők körében gyakoribb, a hólyag falának krónikus gyulladásával járó betegség. Bizonyos esetekben vizelet inkontinenciát eredményezhet, illetve fájdalmas és gyakori vizelési inger alakulhat ki. Oka nem teljesen tisztázott.

Korral járó változások:

Időskorban csökken a hólyag vizelettároló kapacitása, ezen túlmenően a vizeletürítési inger jelentkezése után kevesebb ideig lehet visszatartani a vizeletet. A vizelet lassabban ürül ki, a hólyagban visszamaradó vizelet mennyiség pedig nő, ami késztetéses inkontinenciát eredményez. Ez gyakoribb érbetegségek esetén, ezért a dohányzás elhagyása, a magasvérnyomás-betegség kezelése hozzájárulhat a késztetéses inkontinencia mérsékléséhez.

Nőkben a kor előrehaladtával a húgycső rövidebb lesz, a húgyutak falát borító nyálkahártya is vékonyodik a hormonális változások (az ösztrogén-szint csökkenése) miatt. Csökken a hólyagnyak rugalmassága is, ezáltal a vizelet-visszatartó képesség romlik, azonban a betegség kialakulásához általában további hajlamosító tényezők jelenléte is szükséges.

Túlsúly:

Az elhízás növeli a hólyagra és a hólyagot alátámasztó, valamint felfüggesztő izomzatra nehezedő nyomást. Ez tüsszentéskor, köhögéskor vizelet elcseppenéshez vezethet.

Dohányzás:

A dohányzás mellett fennálló krónikus köhögés inkontinenciát okozhat, illetve fokozhat. Az állandó köhögés növeli a hólyagzáróizomra nehezedő nyomást stresszinkontinenciát eredményezve. A dohányzás útján a szervezetbe kerülő irritáló anyagok mindezek mellett késztetéses inkontinenciához is vezethetnek.


Forrás: VM.komm
2020. 06. 24.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés