A gyomorrákról nem csak a genetika tehet: többet számít az étkezés, mint sokan hinnék

A gyomorráknak is vannak kiváltó okai, nem csak a genetika áll a betegség kialakulásának hátterében.

gyomorrák nyitó
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Magyarország a gyomorrákos megbetegedésekben a középmezőnyben helyezkedik el: az 1980-as évekig évente mintegy négyezren vesztették életüket a gyomorrák miatt. Ez a szám mára csökkent ugyan, ám ez nem azt jelenti, hogy a betegség ritkábban fordulna elő.

A gyomortumor miatti halálozási szám csökkenésében az új vizsgálati módszerek, a korai diagnózis, a műtéti eljárások és a kezelések fejlődése mellett nagy szerepe van az étkezési szokások megváltozásának is. Ezek közül kiemelkedik a mélyhűtés elterjedésének, amivel a tartósítószerek és a füstöléssel való tartósítás háttérbe szorult.

Kit fenyeget a gyomorrák?

A gyomorrák leginkább 50 és 70 éves kor között jelentkezik, férfiaknál kétszer olyan gyakran fordul elő, mint nőknél. A gyomorrák előfordulásában a világon nagyon nagy területi eltérések figyelhetők meg, gyakrabban fordul elő Japánban és Chilében, míg az Egyesült Államokban viszonylag ritkább, ezt a kutatók egyértelműen az eltérő környezeti hatásoknak és az étrendnek tulajdonítják.

gyomorrák 2
Fotó: Catherine Ledner / Getty Images Hungary

Egyes tanulmányok megemlítik, hogy a zöldség- és gyümölcsfogyasztás is védőfaktor lehet. Az átlagosnál ugyanakkor veszélyeztetettebbek némely vegyipari szakmákat űzők, a bányászatban vagy a gumiiparban dolgozók, azok, akik nem jutnak jó minőségű ivóvízhez, valamint a mértéktelen alkoholfogyasztók.

Nincs egyértelmű válasz arra, hogy mi növelheti egyértelműen a gyomorrák kialakulásának kockázatát. Előfordulhatnak ugyan családi halmozódások, különösen a közeli családtag negyvenéves kora előtt jelentkezett daganata esetén kell a rokonságnak fokozottan figyelnie saját tüneteire. A családon belüli, nem örökletes, nem génhibával kapcsolatos halmozódás külső rákkeltő tényezőkkel, valamint az étkezési és életvezetési szokásokkal függ össze.

A cikk az ajánló után folytatódik

Kiváltó okok között túlsúlyban a külső károsító hatások

Más ráktípusokhoz képest a kutatók még ezzel együtt is a genetikai tényezőknek kevesebb szerepet tulajdonítanak, inkább a külső hatásokra irányítják rá a figyelmet. A gyomor nyálkahártyájának gyulladásától a túl sós ételeken át egyes gyógyszerhatóanyagokig és a Helicobacter pylori fertőzésig több tényező is felmerül, amely hatással lehet a daganatos elváltozás kialakulására - ezek között ki kell emelni a dohányzást, amely a szervezetbe kerülő méreganyagok és a nyálkahártya-elváltozások révén mintegy kétszeresére növeli a kockázatot.

Így néz ki röntgenfelvételen a gyomorrák.
Így néz ki röntgenfelvételen a gyomorrák.
Fotó: Bsip

Kockázatot hordoznak a gyomor nyálkahártyájának megbetegedését okozó kórok, mint a gyomorfekély, a gyomor-nyelőcső visszafolyás, azaz a reflux, közvetett kiváltó ok lehet az elhízás is. A kiváltó okok ellen még időben lehet tenni, hogy megelőzhetővé váljon a kór kialakulása.

Kapcsolat mutatható ki a gyomorrák és az étkezési szokások között, így érdemes olyan alapanyagokat beiktatni a mindennapokba, mint a gyomorgyógyító gyömbér, amikkel a megfelelő vitaminokhoz, rostokhoz és ásványi anyagokhoz jut a szervezet.

Túlélték a rákot, most erősek és boldogok: ismerd meg hét nő felemelő történetét

Az újrakezdők gyakran számolnak be arról, hogy a betegség után jobban értékelnek minden pillanatot, igyekeznek minél több élményt gyűjteni, szeretteikkel tölteni az időt, hiszen a súlyos kór megtanította őket arra, hogy mi az igazán fontos az életben.

Túlélték a rákot, most erősek és boldogok: ismerd meg hét nő felemelő történetét

Nézegess képeket!

Elolvasom

(Képek forrása: Getty Images Hungary)

Ezt is szeretjük