Fény derült a libabőr titkára

A libabőrről tudjuk, hogy alapvetően a hideg elleni védekezésben van szerepe, és míg az állatvilágban a mai napig fontos ez, már az ősembernél is szinte haszontalanná vált, hiszen tűz mellett és ruházkodással képes volt magát melegen tartani. Felmerül a kérdés tehát, hogy miért maradt meg mégis az evolúció során a libabőr?

Először is nézzük meg, mi okozza pontosan a libabőrnek nevezett jelenséget! A bőrben lévő szőrtüszőkhöz egy-egy apró simaizom kapcsolódik. Ezt az izmot bizonyos ingerek aktiválják (leggyakrabban a hideg, de érzelmi hatás is kiválthatja), és ilyenkor a szőrtüszőt a bőrfelszín felé emeli, vagyis felágaskodnak a szőrszálak. A libabőrt egyébként tudományosan pilomotor reflexnek nevezik, és szakembereket régóta foglalkoztatja, hogy milyen egyéb funkciója lehet a hőháztartás szabályozásán túl.

Miért leszünk libabőrösek egy filmtől? Kellemes, vagy kellemetlen élmények hatására testünkön érdekes reakciót tapasztalunk: libabőrösek leszünk, vagy kiráz a hideg. A magyarázatot erre korábbi cikkünkben olvashatja.

Hidegben ezért aktívabbak a szőrtüszők

A Harvard Egyetem kutatói nemrégiben megállapították, hogy azok a bőrsejtek, amelyek a libabőrért felelősek, fontos szerepet játszanak a szőrnövekedés szabályozásában is. A Cell című tudományos folyóiratban publikált beszámolójuk szerint a libabőr több annál, hogy hidegben feláll a szőrünk, hosszabb távú szerepe, hogy aktivizálja azokat az őssejteket , amelyekből a szőrtüszők alakulnak ki, ezáltal pedig fokozza a szőrnövekedést. Ez a felfedezés pedig hozzájárul ahhoz, hogy jobban megértsük azt a bonyolult rendszert, amely által bőrünk képes reagálni a környezeti változásokra. "A bőr egy lenyűgöző rendszer, többféle őssejt található benne, amelyek különböző, külső és belső ingerekre reagálnak" - mondta Ya-Chieh Hsu professzor, a projekt vezetője.

Az új felfedezés szerint a libabőr serkenti a szőrnövekedést. Fotó: Getty Images
Az új felfedezés szerint a libabőr serkenti a szőrnövekedést. Fotó: Getty Images

Kutatásuk során egerek bőrét extrém magas felbontású elektronmikroszkópokkal vizsgálták, így fedezték fel, hogy a bőrben futó idegszálak nem csak a simaizomhoz kapcsolódnak, hanem közvetlen összeköttetésben állnak a szőrtüszők őssejtjeivel is. Ezt úgy kell elképzelni, hogy az idegrostok egyfajta szalagként tekerednek rá ezekre a sejtekre. Ha pedig hosszabb ideig hidegnek tették ki a kísérleti állatokat, megfigyelték, hogy sok neurotranszmitter termelődött. Az ingerületátvivő anyagok üzenete pedig egyértelmű volt: minél gyorsabban aktivizálni kell az őssejteket, hogy beinduljon az új szőrszálak növekedése .

Mi volt előbb?

Az orvoscsapat azt is vizsgálta, hogy mi történik akkor, ha a simaizomszöveteket eltávolítják a szőrtüszők mellől. Az idegrostok ekkor felszívódtak, megszűnt a kapcsolat a szimpatikus idegrendszer és az őssejtek között, ebből következően a simaizom egyfajta hidat képez, biztosítva az idegi összeköttetést.

Érdekes az is, ahogy ez a mini-rendszer kialakul. "Felfedeztük, hogy maga a szőrtüsző bocsát ki egy olyan fehérjét, amely beindítja a hozzá kapcsolódó simaizom képződését, az pedig létrehozza az idegrostokat. Később azonban megfordul a szerepkör, hiszen az idegrendszer és az izom irányítja a szőrtüsző működését. Ezzel bezárul a kör" - magyarázta Yulia Shwartz, a tanulmány egyik szerzője.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett napsütés is várható. Ott főleg záporok alakulhatnak ki, kis eséllyel az ég is megdörrenhet, másutt időszakos eső várható. Az északnyugati szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. A felettünk átvonuló hidegfront hatására a hőmérséklet tovább csökken, a délutáni órákban általában 7 és 12 fok közötti értéket mérhetünk, ennél melegebb a délkeleti, keleti határvidéken lehet. Késő este 5, 10 fok valószínű. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra