Hibrid tanításra kell felkészülni

Hibrid tanításra kell felkészülni

A hagyományos és a távoktatást ötvöző hibrid tanításra kell felkészülni szeptembertől - mondta Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke.

2020.07.30

Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár korábban azt mondta, remélhetőleg hagyományosan, normál munkarendben lehet elkezdeni az új tanévet, de arra is fel kell készülni, hogy esetleg ismét digitális oktatásra kell átállniuk az iskoláknak a koronavírus-járvány miatt.

Horváth Péter erre reagálva elmondta, tapasztalataik szerint már a diákok, a szülők és a pedagógusok is nagyon várják a szeptemberi hagyományos iskolakezdést.

 

Hibrid tanításra kell felkészülni

Ugyanakkor bizonyos egészségügyi szabályokat alaposan át kell gondolni: maradnak a kihelyezett fertőtlenítőszerek az iskolák folyosóin, és figyelni kell a távolságtartási szabályokra a termekben is.

Felmerült az is, hogy a járvány erősödésével nem egységes lezárásokat kellene elrendelni, hanem csak azokon a helyeken, ahol nő a fertőzöttek száma.

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek