Kiderült, mitől függ az intelligencia

Az emberi intelligencia függ attól, hogy az agy hippokampusz része milyen más agyi területekkel van kapcsolatban - derült ki az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Természettudományi Kar (TTK) PIT (Protein Information Technology) Bioinformatikai Csoport matematikusainak legújabb, több mint 400 alany bevonásával végzett vizsgálatából.

A különböző biológiai és pszichológiai tulajdonságok és az emberi agy egyes területeinek nagysága közötti összefüggések vizsgálata régóta fontos az agykutatásban. Az agyi területek méretét régebben boncoláskor, később különböző orvosi képalkotó eljárásokkal tanulmányozták. Ma már a diffúziós MRI technikák fejlődésével a durva nagyságmérés helyett az egyes agyi területek kapcsolatait is részleteiben tudják elemezni. Ez azért fontos, mert az agy 80 milliárd neuronja, azaz idegsejtje egyenként nem sok mindenre képes; együttesen, a sok százmilliárd kapcsolatán keresztül azonban az emberi kultúra nagy alkotásainak létrehozására is alkalmasak - közölte az ELTE.

A mesterséges intelligencia lehet a kulcs a koronavírus ellen Az új koronavírus okozta betegség diagnosztizálásához fejlesztettek ki egy mesterséges intelligenciával működő szenzort az izraeli tudósok. Egy másik kutatócsoport pedig a kórházi szobák gyors fertőtlenítésére dolgozott ki új, UV-sugárzáson alapuló módszert. Részletek itt .

Mint közleményükben írták, az intelligencia és a különböző agyterületek közötti kapcsolatok összefüggései rávilágíthatnak arra, hogy mely agyterületek együttműködésének eredménye az a nehezen megfogható jelenség, amelyet emberi intelligenciának hívunk. Az ELTE TTK PIT Bioinformatikai Csoportjának matematikusai - Fellner Máté és Varga Bálint kutatók és Grolmusz Vince professzor - az agy leggyakrabban tanulmányozott és legjobban ismert részének, az apró, tengeri csikóhal alakú hippokampusz szomszédait és az intelligencia összefüggéseit vizsgálták.

Az emberi intelligencia különböző agyterületek együttműködésének eredménye. Fotó: Getty Images
Az emberi intelligencia különböző agyterületek együttműködésének eredménye. Fotó: Getty Images

A hippokampusz "szomszédain" múlik minden

Kutatásuk során 414 alany agyi kapcsolatait térképezték fel, és azonosították a hippokampusz leggyakrabban előforduló szomszédhalmazait, azaz azokat az agyi területeket, amelyek a legtöbb alany esetében vannak összekötve a hippokampusszal. Ezután megnézték, hogy különböző kognitív teszteken jó, illetve rossz eredményeket elért alanyoknál ezek a gyakran előforduló szomszédhalmazok jellemzőek-e az eredményre. Azt találták, hogy bizonyos szomszédok megléte az intelligenciára pozitív vagy negatív hatással van.

Ilyen fontos agyterületek szomszédait, valamint a mentális képességekre rossz, illetve jó hatással levő kapcsolatokat még sohasem találtak a kutatók. A felmérés eredménye a közlemény szerint azért is jelentős, mert csak olyan megállapításokat tartalmaz, amelyeket a 414 alany legalább 80 százalékánál fennállnak. A felfedezés jelentőségét mutatja az is, hogy a tanulmányt a Scientific Reports című tudományos folyóirat is közölte.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A napközben átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra