Koronavírus: a járvány váratlan előnye

A koronavírus-világjárvány megfékezésére hozott korlátozások miatt csökkent a légszennyezés, ami több tízezer idő előtti halálozást előzhetett meg Európában és Kínában - állítja egy új kutatás.

Februárban és márciusban Kínában példátlanul, 29,7 százalékkal, Európában pedig február 21. és május 17. között 17,1 százalékkal csökkent a finomszemcsés légszennyezés mértéke - állapították meg az amerikai Notre Dame Egyetem kutatói a The Lancet Planetary Health című tudományos folyóiratban közölt tanulmányukban. A legfeljebb 2,5 mikron méretű (PM2,5) szállóporszemcsék az ipar és a közlekedés, a bozóttüzek, valamint a szennyező vegyi anyagok reakciói révén kerülnek a levegőbe.

Amerikai kutatók szerint a légszennyezettséggel szemben a maszkviselés is bizonyos mértékű védelmet nyújt. Részletek itt.

"Úgy tekintünk a korlátozásokra, mint egy kikényszerített alacsony kibocsátási forgatókönyv első globális kísérletére. Ez az egyedülálló esemény megmutatta, hogy az erősen szennyezett területeken még rövid távon is elérhető javulás, ha szigorú intézkedéseket hoznak" - mondta el Paola Crippa, az egyetem környezetmérnöki és földtudományi karának kutatója, a tanulmány egyik szerzője.

Délkelet-Ázsiában súlyos problémát okoz a légszennyezettség
Délkelet-Ázsiában súlyos problémát okoz a légszennyezettség. Fotó: Getty Images

A légszennyezés az első a környezeti ártalmak miatti halálokok között. Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) 2016-ban a világon 4,2 millió ember idő előtti halálát írta a szennyezett levegő számlájára. A legsúlyosabb helyzet a délkelet-ázsiai és a nyugat-csendes-óceáni régióban volt. Aki hosszú időt él légszennyezett helyen, nagyobb valószínűséggel hal meg tüdőrákban, iszkémiás szívbetegségben, szélütésben vagy krónikus obstruktív tüdőbetegségben (COPD).

Kínában a koronavírusnál is veszélyesebb a légszennyezettség

A kutatócsoport számítógépes szimulációs modellbe építette az Európában és Kínában több mint 2500 helyen mért szállópor-koncentrációs adatokat 2016 eleje és 2020. június vége között. Ebbe az időszakba beleestek a gyorsan terjedő új koronavírus ( SARS-CoV-2 ) megállítására hozott korlátozások is. "A tanulmány legizgalmasabb része az volt, amikor megvizsgáltuk, milyen hatása volt a levegő tisztulása az emberi egészségre. Az eredmények megmutatták, milyen súlyos a helyzet a világ néhány táján, valamint alátámasztották az azonnali intézkedések szükségességét" - árulták el Paola Crippa.

Februárban és márciusban becslésük alapján a légszennyezettséggel összefüggésben 24 ezer korai haláleset volt megelőzhető Kínában, miközben a hivatalos adatok szerint 3309-en haltak meg az új koronavírus okozta COVID-19-ben. Európában egészen más volt a helyzet. A COVID-19-hez köthető halálozások száma sokkal magasabb volt, mint a hivatalos kínai adat, a - 2016-2019-es adatok átlagához képest - tisztább levegő pedig becslések szerint 2190 idő előtti halálozást akadályozott meg, noha a légszennyezés nem olyan súlyos, mint Kínában.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra