hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Vizsgálják a Covid–19-vakcina előjegyzéseit

A Magyar Nemzet szerint fogyasztóvédelmi vizsgálatot indított az Innovációs és Technológiai Minisztérium egy budapesti székhelyű magáncég weboldalán olvasható felhívás miatt.

Fogyasztóvédelmi eljárás kezdődik egy budapesti magánrendelő hirdetése miatt, az állami hatóság arra kíváncsi, hogy a vállalkozás a szakmai gondossággal ellentétes, tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot valósít-e meg azzal, hogy előjegyzéseket gyűjt a majdani koronavírus elleni oltásra, személyenként ötezer forintért. A lap úgy tudja: a fogyasztóvédelem felméri, hogy a kínált szolgáltatás mögött valóban van-e ténylegesen teljesíthető tartalom.

– Megtévesztésre alkalmas lehet az is, hogy a cég honlapjának fejlécében mindössze a „Nemzetközi Oltóközpont” megnevezés szerepel. Az eljárás végén kötelezhetik az oldal üzemeltetőjét, hogy látható helyen hangsúlyozza: nem állami, nemzeti oltóközpontként, hanem magánvállalkozásként működik – fogalmaz a hatóság.

Az innovációs tárca az eljárást azért indította, hogy elejét vegye a fogyasztók félrevezetésének, az esetleges jövőbeni panaszoknak.

hirdetés

Könyveink