Jó hírt közölt Müller Cecília a magyar koronavírus-vakcináról

MTI
megjelent:

Müller Cecília jó hírként, tudományos áttörésként értékelte, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ veszélyes kórokozókkal foglalkozó Nemzeti Biztonsági Laboratóriumában sikerült tenyészteni a brit mutáns vírust.

Noha Magyarországon a környező országokhoz képest kedvező adatokról tudunk beszámolni, semmiképpen nem lazíthatunk az eddig meghozott és fenntartott intézkedéseken - mondta el Müller Cecília csütörtökön a portfolio.hu tudósítása szerint.

Már 60 országban detektálták a mutáns brit vírustörzset, de brazil, dél-afrikai és más mutánsokról is érkeznek a hírek. A koronavírus természeténél fogva képes mutálódni, az a kérdés, hogy az oltások továbbra is védenek-e. A kutatók szerint a brit törzs ellen hatásosak.

A járványnak ebben a szakaszában az oltás az egyetlen specifikus védelem, ami megvéd minket. Az eddigi tapasztalataink jók az oltásokról, kevés bejelentés érkezik csekély számú mellékhatásról, ezek általában helyi rekaciók, piros pötty jelenik meg a testen, egy-egy nyirokcsomó duzzad meg, legtöbbször nincs szükség orvosi beavatkozásra.

Fontos meggyorsítani a védőoltások számát, jelentős előrelépés, hogy az OGYÉI engedélyezte az AstraZeneca és a Sputnik V vakcinát. Ez az engedély egyelőre hat hónapig érvényes. A két új vakcinát csak azután adhatják be, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ laboratóriuma minden gyártási tételt megvizsgált - jegyezte meg.

Ami eddig érkezett Magyarországra, az mindösszesen 165 ezer ember oltását teszi lehetővé, ebből 134,5 ezer oltás már megtörtént.

Az oltási reakciókról szólva elmondta, ez eddigi tapasztalatok jók, komoly mellékhatásról nem érkezett bejelentés. A háziorvos kollégák egy alapcsomag-információt kapnak, mert a 89 év feletti korosztálynak jön az oltakozás lehetősége, amit jellemzően háziorvosok végeznek majd el.

Sikerült tenyészteni a brit mutáns vírust

Müller Cecília jó hírként, tudományos áttörésként értékelte, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ veszélyes kórokozókkal foglalkozó Nemzeti Biztonsági Laboratóriumában sikerült tenyészteni a brit mutáns vírust.

Ez azért fontos, mert a vírus tanulmányozásával, a tulajdonságainak a beazonosítávál halad a hazai vakcinafejlesztés is, a magyar vakcina a magyar populációra adaptált lehet - mondta Müller Cecília.

(MTI)

Ajánlott cikkek a COVID-19-járványról

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.