Koronavírus: hamarosan serdülőket is olthatnak

A legújabb klinikai kísérleti eredményekre alapozva közös vakcinája alkalmazásának kibővítését kérvényezte a 12-15 éves korosztályra az amerikai Pfizer gyógyszergyártó cég és a német BioNTech biotechnológiai vállalat az Egyesült Államokban. A tervek szerint még a következő tanév kezdete előtt elkezdődhetne ennek a korosztálynak az oltása.

A Házi Gyermekorvosok Egyesülete szerint minél hamarabb be kellene oltani a 16 és 18 év közötti fiatalokat COVID-19 ellen. Részletek itt.

Mint azt korábban megírtuk , a két cég március végi bejelentése szerint biztató eredményekkel zárult a Comirnaty vakcina 12 és 15 év közötti serdülőkön folytatott klinikai kísérleteinek harmadik fázisa. Az összesen 2260 fiatal bevonásával lezajlott vizsgálatból arra lehet következtetni, hogy az oltóanyag hatékonysága hasonló, mint amit a 16-25 éves korosztályban megfigyeltek korábban, azaz erős antitesttermelést indít be a szervezetben, illetve 100 százalékos hatékonysággal véd a tüneteket okozó COVID-19 kialakulásával szemben.

Újabb kutatások szerint a Comirnaty 12-15 éves serdülőknél is biztonságos és hatékony
Újabb kutatások szerint a Comirnaty 12-15 éves serdülőknél is biztonságos és hatékony. Fotó: MTI/Rosta Tibor

"Úgy véljük, sürgősen ki kell terjeszteni vakcinánk alkalmazásának engedélyezését a fiatalabb csoportokra, ebben pedig a 12 és 15 év közötti serdülőkön lefolytatott klinikai kísérleti adatok is megerősítenek" - fogalmazott a cég által kiadott közleményben Albert Bourla, a Pfizer elnök-vezérigazgatója. Hozzátette, terveik között szerepel, hogy az adatokat világszerte megosztják a különböző gyógyszerengedélyezésért felelős hatóságokkal, remélve, hogy még a következő tanév kezdete előtt elkezdődhet az érintett korosztály beoltása COVID-19 ellen.

"Szerte a világon mindannyian egy normális életre vágyunk. Ez különösen igaz a gyermekeinkre. A serdülőkkel folytatott tanulmányok eddigi eredményei arra utalnak, hogy a gyermekek különösen jól védhetők vakcináció révén, ami kifejezetten biztató, tekintettel az elmúlt hetek során a brit vírusvariáns ( B.1.1.7 ) terjedésével kapcsolatban látott tendenciákra. Nagyon fontos, hogy lehetővé tegyük a gyerekeknek, hogy visszatérhessenek a mindennapi iskolai életbe, találkozhassanak a barátaikkal és a családjukkal, miközben mind ők, mind a szeretteik biztonságban lehetnek" - hangsúlyozta Ugur Sahin, a BioNTech társalapítója és vezérigazgatója.

Az USA-ban már beadták a kérvényt

Múlt pénteken a Pfizer és a BioNTech szintén közleményben hozta nyilvánosságra, hogy hivatalosan kezdeményezik vakcinájuk vészhelyzeti alkalmazásának kibővítését a 12-15 éves korosztályra az Egyesült Államokban. A cégek ezen felül hasonló lépéseket terveznek tenni világszerte számos más országban is az elkövetkező napok során. Bejelentésük szerint mindenben készek együttműködni az amerikai gyógyszerhatósággal (FDA) és a világ más szabályozó szervezeteivel annak érdekében, hogy a vakcina a lehető leggyorsabban elérhetővé válhasson a serdülők számára. Az oltóanyagot jelenleg kizárólag a 16 évnél idősebb korosztály körében lehet alkalmazni mindenhol, így Magyarországon is.

Döntés még nem született az ügyben, mindenesetre biztató, amit dr. Anthony Fauci, Joe Biden amerikai elnök járványügyi főtanácsadója, az allergológiai és fertőző betegségekkel foglalkozó országos intézet (NIAID) igazgatója válaszolt újságírói kérdésre egy hétfői online sajtótájékoztatón . Felidézte, hogy a Comirnaty hatékonysága a 12-15 éves gyerekek körében a klinikai vizsgálati eredmények alapján szó szerint 100 százalékos, hiszen a placebót kapó kontrollcsoportban 18 megbetegedés történt a vizsgálat időszakában, míg a valódi vakcinával beoltottak körében nulla. Fauci mindennek tükrében úgy fogalmazott, véleménye szerint küszöbön áll, hogy kiterjesszék az oltóanyag vészhelyzeti alkalmazását erre a korcsoportra. Kitért rá továbbá, reméli, hogy kora őszig képesek lesznek beoltani a középiskolásokat.

A veszélyeztetett korosztályok beoltása és az új vírusvariánsok elterjedése változásokat hozott a koronavírus-világjárványban. Van, ahol már több fiatalt ápolnak az intenzív osztályokon, mint idősebb beteget. Minderről ide kattintva olvashat bővebben.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Élet anafilaxiával
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +21 °C
Minimum: +9 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható, délelőtt a Dél-Alföldön lehetnek még erősen felhős körzetek. A Tiszántúlon helyenként zápor, esetleg a délkeleti határ közelében zivatar előfordulhat. Az északi, északkeleti szél sokfelé lesz élénk, amit néhol erős lökések kísérhetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között alakul. A változékony idővel kettős fronthatás jelentkezik.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra