A disztímia és tünetei

szerző: Cs. K., fordító - WEBBeteg
lektorálta: Dr. Jóna Angelika frissítve:

A disztímiát a depressziónak egy hosszasabb lefolyású, ám kevésbé súlyos változataként szokták jellemezni. Kutatások szerint kezelés nélkül az ebben szenvedő betegek tünetei idővel egyre súlyosabbak lehetnek.

A depresszió a lakosság 6-10 százalékát érinti, általában 40 éves kor körül diagnosztizálják, a betegek több mint felénél pedig 20 és 50 éves kor között jelentkezik. A nőknél kétszer olyan gyakori, mint a férfiaknál, és minden ötödik nőnél előfordul élete során. Depresszió a gyerekeknél apátia formájában, tinédzser és korai felnőttkorban viselkedési problémák, időskorban pedig pszichoszomatikus tünetekként jelentkezik.

Nagyon sok disztímiás beteg (akik gyakran érzik magukat szomorúnak, lehangoltnak), észre sem veszi, hogy beteg, és segítségre van szüksége. Mindez azért szomorú, mert a disztímia kezelhető. Senkinek nem lenne szabad beletörődnie a krónikus boldogtalanságba, bármilyen enyhe legyen is az.

A disztímia kezelése

A disztímia kezelése nem egyszerű feladat. A tünetek ugyan enyhébbek, mint depresszió esetében, de az évek során annyira beleivódnak a beteg személyiségébe, hogy nehéz megszüntetni őket.

A disztímia kezelésében a legjobb eredményt a hangulatjavítók és a pszichoterápia egyidejű alkalmazásával lehet elérni. A hangulatjavítók (antidepresszív szerek) adására vonatkozóan a depresszió kezelésében leírtak az irányadók.

A pszichoterápiás módszerek közül a rövid távú kognitív-, viselkedés-, és interperszonális terápiák szoktak beválni. Ezek a terápiás módszerek remekül alkalmazhatóak önértékelési zavarok, illetve párkapcsolati problémák okozta depressziónál.

A család és csoportterápiák is sokat segíthetnek a betegnek és környezetének abban, hogy megbirkózzanak a problémával.

Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy a terapeuta azért van, hogy támogató, biztonságos körülményeket biztosítson ahhoz, hogy a beteg problémájával nyugodtan tudjon foglalkozni. Vannak azonban olyan dolgok, melyeket nem várhat el a terapeutától!

Mire figyeljen a terapeutával kapcsolatban?

Ne várja el, hogy a terapeuta mintegy varázsütésre megszüntesse a problémáit! Azok hosszú évek alatt alakultak ki, így nem várható el, hogy azok egy-két foglalkozás alatt orvosolhatóak legyenek.

A terapeuta nem vívhatja meg az Ön csatáit Ön helyett. Más emberek,mint például a főnöke, vagy házastársa csak bizonyos esetekben és csak az Ön beleegyezésével léphetnek kapcsolatba a terapeutájával.

Tovább

WEBBeteg logó WEBBeteg
Cs. K., fordító; Forrás: Health24
Lektorálta: Dr. Jóna Angelika

Cikkajánló

A depresszióról részletesen

Dr. Zsuga Judit, pszichoterapeuta
Depresszió
A depresszió mára gyakori betegséggé vált, amely világszerte legalább 300 millió embert érint. Kezeletlen esetben a depresszió egy lefelé menő spirált eredményezhet, amely végén a rokkantság, az önellátási képtelenség, sőt akár az öngyilkosság is állhat.
Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Dr. Mélypatakiné Dr. Áfra Júlia, szakgyógyszerész
WEBBeteg - Dr. Kőműves Anikó, szakgyógyszerész, orvos- és egészségtudományi szakfordító
WEBBeteg - Dr. Dinya Zoltán, pszichiáter
WEBBeteg - Dr. Pálvölgyi Rita, pszichiáter, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Dr. Dinya Zoltán, pszichiáter
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.