Mi történik a testeddel, ha nem eszel cukrot? Az idegrendszert is megviseli a kezdeti megvonás

Az agyad jócskán megnehezítheti a dolgodat, ha visszaszorítanád a cukorfogyasztásod.

csoki
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az, hogy a túlzásba vitt cukorfogyasztás nem tesz jót a szervezetnek, nyílt titok, mint ahogyan az is, hogy nehéz lemondani róla, és ha megszületett az elhatározás, talán még nehezebb valóban elkerülni az összetevőt, hiszen a legtöbb feldolgozott élelmiszerben mesterségesen hozzáadott formában szerepel, édesítés, állagjavítás, illetve az eltarthatóság növelésének céljából.

Mégis egyre többen próbálják minimalizálni vagy kiiktatni az étrendjükből, vagy azért, mert így vigyáznának a vonalaikra, vagy mert tisztában vannak az egészségügyi kockázatokkal. A döntés számos előnnyel jár, de eleinte igazán megviselheti az embert.

Fizikailag és mentálisan is megterhelő a megvonás

A szénhidrátok sokféle formában fordulnak elő a táplálékokban, például különböző cukrokként. A gyümölcsökben fruktóz, a tejben laktóz található, a konyhákban általánosan fellelhető édesítőszer pedig jellemzően a szacharóz. A feldolgozott élelmiszerekben rendkívül gyakori szereplő a cukor, olyan termékekben is találkozni vele, amelyekre talán kevesebben gondolnának, például a felvágottakban. A kutatókat élénken foglalkoztatja az összetevő szervezetre gyakorolt hatása, főleg, mivel a magas cukortartalmú élelmiszerek az agyműködést is befolyásolják. Ez vezetett ahhoz a ma is vizsgált dilemmához, hogy függővé tehet-e a cukor, vagy sem.

A cukor csökkentése, kiiktatása utáni első időszakban változatos negatív tünetek jelentkezhetnek. Az érintettek többek között fejfájást, hangulatzavarokat, lehangoltságot, fáradtságot, tompaságot és szédülést tapasztalhatnak, tehát a cukormegvonás mind fizikailag, mind mentálisan megterhelő lehet, főleg az elején. Ez pedig nehezítheti a diéta tartását is.

Az agy reakciója lehet a kulcs

A cukorfogyasztás visszaszorítása segíthet a testsúly kordában tartásában, a metabolikus szindróma és a szénhidrátanyagcsere-zavarok kivédésében, a fogak épségének megőrzésében. Ennek ellenére az étkezés ilyen jellegű megváltoztatásakor a kezdeti szakaszban az érintettek a fentebb leírt különböző kellemetlenségekkel szembesülhetnek. A mellékhatások oka még nem teljesen tisztázott, de szerepet játszhat benne a jutalmazás biológiája, vagyis hogy az agy hogyan reagál az édességekre.

Az elfogyasztott étkezési cukor (szacharóz) aktiválja az édes íz érzékeléséért felelős ízreceptorokat a szájban, és ez egy dopamin nevű anyag felszabadulásához vezet az agyban. Ez az üzeneteket továbbító molekula, neurotranszmitter szerepet játszik a jutalmazási mechanizmusban, boldogsághormonnak is nevezik, mivel elégedettség- és örömérzetet vált ki. A jutalom arra sarkallja az embert, hogy újra elkövesse azt a cselekedetet, ami a dopaminfelszabaduláshoz vezetett, így például nassolásra buzdít.

A cikk az ajánló után folytatódik

Az édességfogyasztást követő jutalomérzet a kokain miattit is felülmúlja - írja a BBC. Patkányokon végzett kísérlet során még azt is megfigyelték, hogy a szacharóz az agy dopamin által aktivált területeinek struktúráját is megváltoztatja, illetve a viselkedésüket is módosítja, ahogyan az embereknél is.

Az elvonási tünetek ellenére a szakemberek szerint kifejezetten fontos lenne, hogy kevesebb finomított cukrot fogyasszunk. A kulcs a ragaszkodás az előirányzott tervhez még akkor is, ha az első pár hét nem várt nehézségek elé állítja a diétázót.

Gyümölcsök, amik kevésbé emelik a vércukorszintet

Cukorbetegek esetében, ha gyümölcsről van szó, az friss vagy fagyasztott formát jelent, a konzerv, a lekvár vagy a gyümölcsitalok nem számítanak annak - ezek ugyanis tele vannak hozzáadott cukorral. Egyes gyümölcsök kevésbé emelik meg a vércukorszintet, így jó választást jelenthetnek.

8 gyümölcs, amit cukorbetegek is fogyaszthatnak: nem emelik nagyon a vércukrot

A gyümölcsfogyasztás szabályait javasolt tisztázni a diabétesszel élőknek.

Elolvasom

(Képek forrása: Getty Images Hungary.)

Ezt is szeretjük