telefon
#Lélek

Okostelefon-függőség: hogyan küzdhető le?

2023.04.29.
2 perces olvasási idő

Bevallom, túlságosan gyakran használom az okostelefonomat. És minél gyakrabban használom, annál gyakrabban tör rám a kényszer, hogy azonnal ellenőriznem kell, mi újság vele. Bárhol és bármikor. A fogorvosi rendelőben. Az iskolából hazafelé. Amikor dolgozom. Amikor várok a buszra. Sőt, még reggeli közben is!

Gyakran máris azon kapom magam, hogy a kezemben van és feloldottam a képernyő zárját, pedig még nem is tudom, hogy mire szeretnék rákeresni. Néha pedig csak kényszeresen kutatok, valami újdonság után – megnézem az e-mailjeimet, az Instagramom vagy a tiktokom.

A megzavart élet

A mobiltelefon-függőség létező problémaA kutatók és a szakértők szerint az okostelefonok többféle veszélyt is jelentenek az életünkre nézve. Az okostelefonok kicsi és kényelmes méretüknek, egyszerű használatuknak és a milliónyi ingyenes alkalmazásnak, valamint az állandó kapcsolatban létnek köszönhetően megváltoztatják a viszonyunkat a számítógépekkel is – sokkal nagyobb változásról beszélünk most, mint amikor a laptop és a hagyományos, asztali számítógép különbsége jelentette a változást.

Ez annak köszönhető, hogy a tulajdonosok a fentebb felsorolt tulajdonságaik miatt állandóan a közelükben tartják a telefonjukat, a felkelés pillanatától kezdve a lefekvéséig. Ezalatt az idő alatt pedig a készülék biztosítja számukra az üzenetek és értesítések állandó áramlását, illetve felkínálják az egyszerű és gyors információszerzés lehetőségét.

Zavarnak bennünket az okostelefonok

A formájánál és egyszerűségnél fogva az okostelefonok szinte állandóan a "zavarás" megtestesítői. Az okostelefonok többek, mint más „kütyük” és nem adják meg az esélyt arra, hogy tulajdonosaik egy pillanatra is elfeledkezzenek róluk és egyedül maradjanak saját gondolataikkal – vagy családjukkal, barátaikkal. Hiszen ha másért nem, már csak azért is a közelben lesznek, hogy telefonon elérhetőnek bizonyuljunk.

A kutatások egy dologra biztosan rávilágítanak – az embereknek mély, primitív késztetésük van afelé, hogy mindig tudják, mi is zajlik körülöttük. Valószínűleg ez a késztetés segített nekünk túlélni az őskorban. És szerintem ez a késztetés a fő oka annak, hogy az emberek nem tudják elviselni a gondolatot, hogy akár egy bitnyi új információ is van a világban és ők nem juthatnak hozzá – ez pedig a már-már betegesen gyakori és intenzív okostelefon-használathoz vezet. Én is tudom, hogy nem vagyok elég erős ahhoz, hogy ellenálljak a késztetésnek, ezért próbálom állandóan moderálni magamat.

Hogyan intézd az okostelefon-használatodat?

Nem tudnád feladni az okostelefonodat, de szeretnéd kicsit visszafogni magadat? A kutatók az alábbi lépéseket javasolják, hogy kontrollálni tudd az okostelefon-használat mértékét.

  • Légy tudatos és erős azokban a helyzetekben, amikor épp ellenőriznéd a telefonodat. Mi vett rá erre? Az unalom? A magány? Az idegesség? Biztos van valami más, amivel csillapíthatod az alábbi érzéseidet!
  • Légy erős, amikor a telefonod csörög vagy pittyeg. Nem kell mindig és azonnal válaszolnod. És sokat segíthet az is, hogyha a legtöbb értesítést kikapcsolod.
  • Légy fegyelmezett és szabd meg a határokat magadnak, hogy mikor nem használod az okostelefonodat. Jegyezd meg ezeket a helyzeteket (például amikor a családoddal vagy, amikor vezetsz, amikor a barátoddal/barátnőddel kettesben vagy) és ezeket az órákat (például este 9 és reggel 7 között) és ezekben az előre kijelölt helyzetekben kapcsold ki a telefonodat.

Hidd el, te leszel a legmeglepettebb és legboldogabb, amikor rájössz, hogy ilyen erős vagy és ellen tudtál állni a vágyadnak.

Egyéni eredmények

Hogy én is ésszerűbben használjam az okostelefonomat, lassan kezdtem moderálni magamat. Először nem 15, hanem csak 30 percenként ellenőriztem, majd ez átváltott egy 60-percenkénti szokássá. (Természetesen kivétel, ha tényleg sürgős dologról van szó.) Kikapcsoltam a netet a telefonomon, amíg nem volt rá valóban szükségem és letöröltem a közösségi médiás alkalmazásokat a telefonomról. Azt is megfogadtam, (és be is tartom) hogy egyáltalán nem használom az okostelefonomat vezetés közben.

Az eredmények? Már egy pár nap után sokkal könnyebb és boldogabb minden. Rájöttem, hogy így sokkal jobban tudok koncentrálni, nyugodtabb vagyok, és végre el tudom különíteni azokat a helyzeteket, amikor valóban szükségem van egy információra attól, amikor csak unalomból nyomogatnék valamit.

(KamaszPanasz - Gy.A., webMD)