Multitasking gyermekkorban?

Multitasking gyermekkorban?

Az iskolában fontos, hogy a gyermek szándékos figyelme megfelelően fejlett legyen, enélkül ugyanis sem az órán, sem az otthoni tanulás során nem tud majd megfelelően teljesíteni. Licsár Szilvia pedagógus, a Játékliget szakértője a figyelem fejlődéséről és fejlesztéséről beszélt.

Így fejlődik a gyerekek figyelme

A pici babáknak reflexei vannak, ezekkel a környezet ingereire reagál. Ezt követően jelenik meg az önkéntelen figyelem, ami egészen az óvodáskor végéig meghatározó. Az önkéntelen figyelem miatt a gyermek a külvilágból folyamatosan érkező ingereket keresi. Ezért is nagyon intenzív szakasza ez a fejlődésnek, hiszen így rengeteg új dolgot ismer meg és tanul. Az önkéntelen figyelemtől jutunk el az iskoláskor kezdetére a szándékos figyelem képességéhez. Ennek segítségével képes a gyermek tudatosan fókuszálni a feladatára.

Multitasking gyermekkorban?

Ezért fontos a csend

A gyerekeknek szükségük van a csendre, hogy a figyelmük fejlődhessen. A szándékos figyelem az a képesség, amikor a gyermek képes a különböző ingereket közt szelektálni, egyeseket kizárni és csak arra koncentrálni, amire az adott pillanatban ő akar. Ez lehet a saját játéka, vagy az iskolában a tanító néni hangja, az órai magyarázat, vagy pedig otthon a házi feladat megoldása.

Hagyjuk elmélyülni

Ahhoz, hogy az óvodás az önkéntelen figyelem állapotából eljusson a szándékos figyelemig, vagyis megtanuljon egy dologra fókuszálni, az is fontos, hogy csend legyen körülötte, hogy a játékát lehetőleg ne zavarjuk meg mi sem, vagy szakítsuk félbe, és ne szóljon a háttérben a televízió vagy a rádió. Legyen lehetősége elmélyülni abban a tevékenységben, amit éppen végez, mert ez az állapot, a figyelem, a játékra történő koncentráció épp a szándékos figyelmét fejleszti.

Ezer felé figyelő kamaszok

A multitasking, vagyis amikor valaki egy időben több feladatot végez egyszerre, a mai, digitális gyerekeknél jellemző jelenség. Kiskamaszok szüleiként ismerős lehet a jelenet, amikor benyitunk a bekapcsolt tévé mellett fülesen zenét hallgató és közben házit író gyerekhez, aki látszólag gond nélkül boldogul a megosztott figyelemmel.

Ez a képesség a kutatások szerint a gyerekek 7 és 12 éves kora között folyamatosan fejlődik, a multitasking generáció pedig nagyon hatékonyan dolgozza fel az információkat – mert megtanulják hogyan lehet gyorsan, rövid idő alatt sok adatot befogadni, értelmezni, értékelni - azonban úgy tűnik, hogy ez a módszer hátrányokkal is jár. Kutatások szerint, a feladatok között megosztott figyelem idővesztéssel jár, például több időt vesz igénybe egy szöveg elolvasása, ha közben szöveges üzeneteket olvas és válaszol meg.

Ezen kívül a multitasking közben végzett tevékenységek kevésbé szórakoztatóak, kevesebb örömöt okoznak, - például a leckeírás közben baráttal folytatott beszélgetés - mintha csak egy dologra, a beszélgetésre koncentrálnánk egy időben.

Így segítheted a figyelem fejlődését

  • Jó, ha előre egyeztetjük, hogy mikor van a játékidő. Az időérzék óvodásoknál még cselekvésekhez kötődik, ezért beszéld meg vele, hogy például ebéd után játszhat hosszabbat, így biztos nem kell félbeszakítanod a játékát egyéb program miatt és lesz lehetősége hosszan elmélyülni, a figyelmet gyakorolni.
  • Hagyjuk egyedül játszani! Az egyszemélyes játékok segítségével a gyermek figyelme is fejlődik. Amikor önállóan játszik, ne zavarjuk meg még segítő szándékkal se, hagyjuk, hogy elmélyedjen a játékban.
  • Legyen játék közben csend, kerüljük a háttérzajt is, hogy a figyelme maximálisan egy dologra összpontosuljon.
  • Kiskamaszoknál is ügyeljünk az egyensúlyra. Amint a multitasking kezd megjelenni az életünkben, tudatosan ügyeljünk rá, hogy legyenek olyan alkalmak, tevékenységek, amelyeket egy dologra fókuszáltan végez.

Forrás: Játékliget

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek