Ezeket látta már?

Koronavírus: itt a bizonyíték, hogy miért érdemes maszkot viselni

arcmaszk, maszk, koronavírus, fertőzés, koronavírus, covid-19

A virológusok a koronavírus-járvány kezdete óta vizsgálják, hogy a maszk mennyiben lassítja a fertőzés terjedését. Látványos bizonyíték is akad a maszkviselés előnyeiről.

Német kutatók Jénában végzett vizsgálatok eredményei alapján arra jutottak, hogy a maszk jelentősen lassítja a koronavírus terjedését. Jénában már az előtt elrendelték a maszkviselést, hogy országszerte kötelező tették volna aminek következtében az új esetszámok azonnal visszaestek, majdnem nullára.

Jénát más területekkel is összehasonlították, és persze, a kutatók az esetszámok mellett a népsűrűséget, az átlagéletkort, és az orvosok számát is figyelembe vették a pontosabb eredmények érdekében. Így tudták megvizsgálni, mi lett volna Jénában, ha nem viselnek korábban maszkot az emberek.

Az eredményből az látszik, hogy 20 nap után Jénában a kummulált esetszám 142-ről 158-ra nőtt, míg az összehasonlító helyszíneken (a kutatók „szinteitkus Jénának” nevezik) 143-ról 205-re. A változás leginkább a 60 év felettiek körében volt látványos, esetükben Jénában 50%-kal alacsonyabb volt a növekedés, mint az összehasonlítás alapját adó helyszíneken. - írja a Portfolio.hu

A kutatók Jéna mellett más tagállamokat is megnéztek, amelyek a szövetségi szabályozáshoz képest korábban rendelték el a maszkviselést, és ott is hasonlót tapasztaltak. A számszerűsített eredmények szerint a maszkviselés 40%-kal csökkenti az új fertőzöttek számát.

Forrás: portfolio.hu
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához