Veszprémi vendéglő: 19 forint egy leves a kórházi dolgozóknak

A koronavírus-járvány komoly megpróbáltatások elé állítja az egészségügyi dolgozókat, miközben ők erejükön felül próbálnak teljesíteni. Ezt a megfeszített munkát már többféleképpen is igyekezett meghálálni a lakosság - egy veszprémi vendéglős ezúttal óriási kedvezménnyel adja a levest a kórházi dolgozóknak.

19 forintért vásárolhatnak meg egy adag levest az egészségügyi dolgozók egy veszprémi vendéglőben. A tulajdonos ezzel szeretné megköszönni a koronavírus-járvány alatti erőfeszítéseiket, és még a bevételt is jótékony célra fordítja majd - számolt be róla az ATV Híradó riportja.

koronavírus, koronavírus-járvány, koronavírus egészségügyi dolgozók
Levessel mond hálát a kórházi dolgozóknak egy vendéglős.A kép illusztráció, forrása: Getty Images

Emlékezetes nyitás

Ezzel segíthetünk a frontvonalban dolgozóknak.

Alig több mint egy hete nyílt meg a veszprémi kórház közelében egy leves- és tésztabár, a tulajdonos máris emlékezetessé tette az indulást. Úgy döntött ugyanis, hogy egészen december 15-éig jelképes áron, mindössze 19 forintért adja a levest az egészségügyben dolgozóknak . "Arra gondoltunk, hogy jól jönne nekik egy meleg leves az ebédszünetükben, és mivel közel van a kórház, így gyakorlatilag akár át is tudnak jönni hozzánk" - fejtette ki a vendéglő tulajdonosa, Varga László.

A pénzből a gyermekosztályt segítik

Az érdeklődőknek belépőkártyával kell igazolniuk, hogy valóban egészségügyi dolgozók, tehát jogosultak a 19 forintos levesre. Az így befolyó pénzből a tulajdonos tervei szerint játékokat vesznek majd, amelyeket a veszprémi kórház gyermekosztályának adományoznak.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Élet anafilaxiával

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +26 °C
Minimum: +10 °C

A fátyol-, majd a déli óráktól képződő gomolyfelhők mellett napos idő valószínű. Északkeleten, keleten fordulhat elő néhol zápor, esetleg egy-egy zivatar. A délnyugati szél megélénkül, több helyen meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között várható. Késő estére 15 és 21 fok közé hűl le a levegő. Az előrejelzések szerint napközben melegfronti hatás várható, ami miatt a frontérzékenyek tünetei felerősödhetnek.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra