Cikkünk a hallócsontláncolati problémákról mesotympanalis krónikus középfülgyulladásban

Nekünk örömhír, hogy most jelent meg a "Does The Type of Ossicular Chain Lesion Affect Outcomes in Chronic Suppurative Otitis Media Without Cholesteatoma?" című cikkünk a The Journal of International Advanced Otology-ban. Azt vizsgáltuk, hogy a nem cholesteatomás, mesotympanalis típusú krónikus középfülgyulladásban milyen jellegű hallócsontláncolati problémák fordulnak elő, azok milyen arányban, valamint, hogy a láncolati problémák jellege és a műtéti sikeresség hogyan függ össze. Az alábbi érdekességeket találtuk: - Az általam előzetesen megtippelthez képest jóval nagyobb arányban fordult elő láncolati probléma a nem cholesteatomás krónikus középfülgyulladásban (27%). - Habár általában elsősorban csak a necrosisra fókuszálunk (incus processus lenticularisa, hosszú szár distalis vége), az ilyen jellegű láncolati megszakadás mellett közel ugyanilyen arányban fordult elő valamilyen mobilitási probléma. Sokszor az incus hosszú szárát hegek rögzítették a medialis falhoz, de a kalapácsfej csontos fixációja sem volt ritka, sőt, 4 betegnél stapestalp fixációval is találkoztunk. - Azon betegeknél, akiknél később a műtét közben láncolati problémát találtunk, nem meglepő módon a műtét előtti halláseredményük szignifikánsan rosszabb volt, mint a „sima” dobhártya perforációs betegeknek. Itt fontosak az értékek, mert ebből a szempontból kifejezetten nagy volt az elemszám. Egy sima lyuk átlag 22 dB halláscsökkenést (lég-csont köz, ABG) jelentett, míg a láncolati probléma 32 dB ABG-t. Tehát ha valakinél egy centrális perforáció esetén max. 20 dB körüli a lég-csont köz, akkor jó eséllyel nem lesz láncolati zavar, ha 30 dB vagy afölötti, akkor igen, erre készüljünk (és a beteg…). - Ami a műtéti skerességet illeti, körülbelül ugyanolyan sikeresen tudunk megoldani láncolati megszakadást, mint fixációt. Kivéve persze a stapestalp fixációt, mert az mindenképpen egy második ülést jelent, először a lyukat kell befoltozni, hogy steril lehessen a dobüreg egy stapedotomiához. - Ugyanakkor a revíziós műtétek szignifikánsan rosszabb eredménnyel végződnek, elsősorban hallásjavítást illetően, mint a primer műtétek. - Az volt a hipotézisünk, hogy a revíziós műtétek során más megoszlásban találunk majd láncolati problémát. Nevezetesen, hogy a korábbi műtét(ek) és a visszatérő gyulladás miatt több lesz a heg, a mobilitási zavar, és töbszörös láncolati eltéréseket fogunk találni, míg a primer műtéteknél inkább az incus necrosisa fog dominálni. Hát nem jött be, sőt, a primer műtéteknél jóval többször volt többszörös láncolati zavar, mint a primer műtéteknél, és mind a primer, mind a revíziós műtéteknél kb. ugyanolyan mintázatban jelentkezett láncolati probléma. Tehát a revíziós műtétek rosszabb sikerrátáját nem a láncolati lézió jellegének megváltozása okozza, nem arra kell kenjük a dolgot. A cikk open access, ITT érhető el.