Ezeket látta már?

Úgy érzi, nem halad előre az életében? Ezeket a tanácsokat fontolja meg!

unalom, cél

Az emberek kevesebb, mint 5%-a tűz ki célokat, a magyarok jelentős része pedig nem is tudja, hogyan kellene nekifogni a tervei megvalósításához.

Teljesen mindegy, mivel foglalkozik, hogy alkalmazott, vagy vállalkozása van, a következő tanácsokon érdemes elgondolkoznia, ha úgy érzi, nem halad egyről a kettőre.

"Minden problémád csak addig tartson, amíg az újévi fogadalmaid!"

A sikeres üzletemberek egyik közös vonása, hogy célokat tűznek ki és valósítanak meg. Kiváltképp lényeges ez a mai bizonytalan gazdasági környezetben. De mikor és hogyan érdemes nekiállni ennek a cseppet sem egyszerű feladatnak? Pongor-Juhász Attila, cégfejlesztési tanácsadó tapasztalatainak megosztásával szeretne segíteni abban, hogy 2023 a legjobb üzleti és magánéleti évük legyen.

Jelenlegi élethelyzetünk korábbi gondolkodásmódunk és döntéseink eredménye. Ha azt érezzük, hogy nem vagyunk elégedettek azzal az élettel, amit élünk, itt az ideje pontosan megfogalmazni, mire is vágyunk, és azt célitűzéssé alakítani. Hozzuk meg azt a döntést, hogy mostantól minden egyes napon azért fogunk dolgozni, hogy az általunk megjelölt határidőre mindez megvalósuljon.

„Gyerekkorom óta mindig is nagy álmodozó voltam, de sosem tanultam meg az álmaimból célokat kitűzni, arról pedig végképp nem volt elképzelésem, hogy miként juthatnék el addig, míg egy álom fizikai valósággá válik. Az én életemben a 2007-2008-as év hozta meg a fordulópontot, amikor az addig sikeresen működő üzleti és magánéletem darabjaira hullott. Elkezdtem neves amerikai üzleti tanítók könyveit olvasni, előadásait hallgatni, hogy rájöjjek, miben hibáztam, mit kellene a jövőben gyökeresen másképp csinálnom. Ekkor jött velem szembe újra és újra, hogy mennyire fontos a célkitűzés. Erre szeretném felhívni vállalkozótársaim figyelmét, hogy az álmaik ne váljanak rémálmokká, mint ahogy nekem váltak hosszú évekig” – avatott be Pongor-Juhász Attila, cégfejlesztési tanácsadó.

Miért nehéz célokat kitűzni? A komfortzónában nagy dolgok még nem születtek

Történelmi múltunk azt mutatja, hogy minket, magyarokat nem tanítottak meg arra, hogy tűzzünk ki nagyobb, a komfortzónánkon kívüli célokat, amelyeket tényleg égő vággyal akarunk elérni. A mögöttünk álló évtizedekben az volt dicséretes, ha valaki átlagos volt, belesimult a tömegbe. Nem volt lehetőség arra, hogy valaki több akarjon lenni. Majd, amikor a gazdasági és politikai helyzet már lehetővé tette a nagyobb önállóságot, elkezdett kialakulni a vállalkozói réteg, az új és sokkal szélesebb lehetőségek ellenére a vezetők fejében továbbra is a régi program futott. Nem volt meg a mentális felkészültségük arra, hogy a beidegződéseken változtassanak.

„Azért is nehéz célokat kitűzni, mert többnyire már ott elbukunk, amikor meg kell fogalmazni őket. Én azt gondolom, hogy akik vállalkozásra adják a fejüket, valami többet akarnak. Lehet, hogy még nem tudják, hogy mit, és azt sem, hogy hogyan érjék el, de érzik, hogy több van bennük. Akár több pénzt, több szabadidőt, egészségesebb életet, jobb autót…. Ezért kezdenek el vállalkozni. És mire vállalkoznak? Rizikót vállalnak! Az egyik legfontosabb vállalkozói sikerjegy a rizikóvállalás és a döntési képesség” – tudtuk meg Pongor-Juhász Attilától.

A pontos megfogalmazás és a határidő teszi az álmokat célokká

Amikor célkitűzésről van szó, sokan akkor követik el az első hibát, amikor kizárólag a cégük üzletmenetét érintő vázlatpontokat kezdenek felírni az előttük fekvő üres lapra. A célkitűzés ugyanis korántsem itt kezdődik! Ugyanis a céloknak van egy hierarchiája, egy rendszere. A célkitűzés akkor lesz jó és eredményes, ha belülről kifelé haladunk bennük.

Először a saját személyes, egyéni céljainkat határozzuk meg. Milyen életet akarunk élni? Hol akarunk élni? Kikkel akarjuk megosztani az életünket? A következő szint a család, a gyerekek, a barátok köre, a magánélet egy szélesebb szférája. Mit akarunk elérni a családunkkal? És csak ezek után következik maga az üzlet.

„Sok vállalkozó belefárad abba, hogy 0-24-ben hajtja a mókuskereket, mert mindent és mindenkit kontroll alatt szeretne tartani. Téves elgondolás, hogy az üzlet csak akkor működik olajozottan, ha minden idegszálunkkal arra koncentrálunk. Ehelyett sokkal lényegesebb a célok kitűzése és a megvalósítás tervezése, ami olyan biztonságot adhat, ami megteremti számunkra vállalkozóként a tartós szabadságot” – hívta fel a figyelmet a cégfejlesztési tanácsadó.

A szakember azt is elárulta, hogy az álmainkat akkor vagyunk képesek célokká alakítani, ha a lehető legpontosabban megfogalmazzuk őket és dátumot tűzünk ki, amikorra el akarjuk érni. Innentől tudjuk, hogy az a feladatunk, hogy minden nap azon gondolkozzunk, hogy ehhez mit tehetünk, kit kell megkeresnünk, kitől szükséges tanulnunk.

Tűzzük ki a célokat időben!

A következő év átgondolására, megtervezésére a december vége, karácsony és új év között a legalkalmasabb, amikor már nagyjából látni lehet, milyen gazdasági, üzleti tendenciák várnak ránk a naptári évfordulót követően. Lehetőség van kissé lecsillapodni, magunkba mélyedni, értékelni a mögöttünk hagyott évet és eldönteni, mi az, amit a jövőben másképp szeretnénk csinálni.

„Mi magyarok hagyományosan profik vagyunk az újévi fogadalmak tételében, azonban aki már próbálta, tudja, hogy ezek igencsak rövid életűek, a lelkesedés jó esetben néhány hétig tart ki. Ezzel szemben az alaposan átgondolt célokhoz hosszú időn keresztül tartani tudjuk magunkat. Ezért is fontos, hogy szánjunk rá időt, hogy minél teljesebben jelenjenek meg szemünk előtt a céljaink. Ha ezeket vizualizáljuk, és eddzük magunkat rá az év hátralévő részében, akkor elszántsággal, önbizalommal és tettre készen vethetjük bele magunkat az új esztendőbe."

Tartozzunk a győztesekhez!

Választhatunk 1, 3, 5 vagy 25 éves célokat. Haladjunk a kisebbektől a nagyobbak felé, mert ha a kisebbeket sikeresen elértük, az önbizalmat adhat a nagyobb, hosszabb távú célok megvalósítására.

„Döntsük el, hogy a győztesekhez akarunk tartozni. Ma a legfontosabb feladatunk az, hogy magunkban, a saját magunk elméjében nyugalmat és stabilitást tudjunk teremteni a külvilág minden vihara és kihívásai ellenére is. Ezt az önbizalmat, önértékelést és nyugalmat át tudjuk adni a családtagjainknak, a munkatársainknak, a barátainknak, a vevőinknek. Ezen keresztül beszéljünk a jövőről, álmodozzunk. Mert ez fogja adni azt a pozitív érzetet, hogy most másként fogok dönteni és az időmet arra fogom fordítani, hogy hogyan tudok még jobban szolgálni, még tovább fejlődni. Ne olyasmikkel foglalkozzunk, amikre nincs ráhatásunk, hanem vegyük a kezünkbe az életünk irányítását” – zárta gondolatait Pongor-Juhász Attila.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához