2024. Március 29. péntek
A leggyakoribb egészségkárosító tényező még mindig az elhízás, ezt állapították meg a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) "Helybe visszük a szűrővizsgálatot" négyéves eredményei.

A program négy éve tart, közel 500 településen, nagyjából 43 ezer ember vizsgálatát végezték el. Idén 11 megyében 57 településen 77 szűrési napon át járták szűrőbuszokkal az országot a felzárkózó települések hosszú távú programjának keretében.

Elhízás

A vizsgálatok kiemelt célja a jelentkezőknél megtalálni a népegészségügyi szempontból jelentős betegségeket, amelyek a legtöbb népegészségügyi problémát okozzák, mert ezek jelentős része megelőzhető, illetve kezelhető.

"Az egészséges életmód két alappillére a mozgás és az egészséges táplálkozás. Ezért a buszokon egészségi tanácsadást is tartanak, melyek során dietetikusokkal működnek együtt.

A dietetikának nemcsak a betegek étrendjében van fontos szerepe, hanem az egészséges életmód kialakításában is, mert annak alapvető eleme a megfelelő táplálkozás.

Magyarországon idén 100 éves a dietetikus képzés. Ennek apropóján az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezésegészségügyi Intézet (OGYÉI) októberében kampányt indított a dietetikus szakma jelentőségének, a táplálkozástudományi szakemberek presztízsének növelése, valamint szolgáltatásaik népszerűsítése érdekében.


2022. 11. 24.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés