Ezeket látta már?

Ilyen hatással lehet a csontokra a rendszeres kávé- és teafogyasztás

tea, kávé

Egy tanulmány a fehérjebevitel, valamint a kávé-és teafogyasztás és a csonttörések kapcsolatát vizsgálta.

Dobson Szabolcs gyógyszerengedélyeztetési szakértő írt korábban egy tanulmányról, ami a kávéfogyasztás hatásaival foglalkozik:

"Csípőtáji csonttörés megelőzése másképp tekintve - nem szabad csőlátó módon gyógyszerközpontúnak lenni, amint ezen az oldalon sokszor mondtam: egy új angol tanulmány szerint, amelyben középértékben 22,3 éven át követtek 35.372, 35-69 éves nőt, az derült ki, hogy a napi 25 gramm fehérjebeviteli többlet 14%-kal, minden csésze tea vagy kávé 4%-kal csökkentette a csípőtáji csonttörés kockázatát. Ezek az összefüggések még jelentősebbek voltak az optimálisnál soványabb nők esetében. Az ok-okozati kapcsolatokat ez a vizsgálat nem célozta feltárni." - emelte ki a posztban.

Dobson szerint elképzelhető, hogy a fehérjebevitel (lehet növényi is) fokozása csökkenti az izomtömeg leépülését és így az elesések gyakoriságát, a tea és a kávé biológiailag aktív vegyületei pedig előnyös csonthatásokkal rendelkezhetnek.

"Ugyanakkor a napi 2-3 gramm/testtömeg kg fehérjebevitel káros lehet; Angliában az ajánlott mennyiség a 0,8 g/kg. Ismét hangsúlyozom, hogy az idős emberek gyakori túlgyógyszerelése szintén növeli az elesések kockázatát." - írta posztjában.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Szívinfarktus: rendszeres kávézással tényleg csökkenthető a szívroham esélye?

Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

kávé

Forrás: Egészségügyi szakirodalmi tallózó
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához