Ezeket látta már?

A kevés alvás ezért lehet kifejezetten ártalmas a szívre

éjszakai köhögés, alvás, reflux, megfázás

A felnőtt lakosság fele szenved valamilyen alvásproblémában vagy esik át élete folyamán olyan időszakon, amikor nem alszik kellően pihentetően.

Nemzetközi viszonylatban a magyarok a kifejezetten rossz alvókhoz tartoznak: nem alszunk eleget és azt sem ismerjük fel, ha nyugtalan alvásunk hátterében valamilyen alvászavar, vagy alvásbetegség áll. Ugyanakkor a kialvatlanság szív- és érrendszerünkre is nagyon káros hatással van.

Sokan szenvednek alvászavarban

Hivatalos statisztikák ugyan nincsenek, de felmérések szerint a megkérdezettek 70 százaléka ritkán vagy soha nem érzi úgy, hogy eleget aludt volna, 28 százalékuk ébred gyakorta pihenten, s csupán 2 százalékuk számolt be arról, hogy mindig elég időt tölt alvással. De nemcsak az számít, hogy mennyit alszik valaki, hanem az is, hogy ezt mennyire nyugodtan és pihentetően teszi. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a depresszió leggyakoribb tüneteként az alvászavart jelölte meg, amelynek az elmúlt tíz évben drámaian nőtt az előfordulása.

Az elmúlt évekhez képest egyre később fekszünk és egyre korábban kelünk, így összességében kevesebbet alszunk. Továbbra is komoly probléma a napközben jelentkező álmosság, mely a válaszadók 90 százalékát érinti, 41 százalékuk szenved naponta többször a rátörő álmosságtól, fáradtságtól. Emelkedett az állandó alvásproblémával küzdők aránya is, minden 4. ember számára okoz komoly gondot az el-, illetve átalvás, és a megkérdezettek csaknem fele számolt be időszakos alvásproblémáról. Pedig a nyugodt, valóban relaxált alvás segítheti csak a szervezet munkáját. A stressz által kiváltott alvászavar és ebből adódó szívritmus problémákkal foglalkozni kell.

Ezért fontos a jó minőségű alvás

Ha csak hánykolódunk, már minden trükköt bevetünk, tudjuk, hogy egyre kevesebb az időnk, de csak nem tudunk elaludni. Vagy azt gondoljuk, hogy békésen alszunk, reggel aztán úgy ébredünk, mintha egy szemhunyásnyit sem pihentünk volna. Ilyenkor nem is tudunk róla, de az éjszaka nem volt olyan nyugalmas, mint ahogy gondoljuk.

Ha szív- és érrendszer egészségmegőrzéséről gondolkodunk, akkor evidens, hogy a helyes étkezés és megfelelő testmozgás áll az előtérben, de valójában sokkal többről van szó. Meg kell tanulni a bölcs stresszkezelést és kellő időt kell szánnunk az alvásra, de nem mindegy, hogy hogyan! Valójában az alvás nem egy passzív állapot, nagyon fontos hormonális, szellemi egészségi és intellektuális erősítő folyamatok zajlanak, amikor alszunk. Amikor ez az időszak nem megfelelő minőségű, csökken koncentrációképességünk, izmaink ereje és koordinációja megváltozik, hangulatunk romlik. Ugyanakkor az egészséges táplálkozás, a rendszeres testmozgás és az alacsony stressz elősegítheti azt a fajta mély, jóminőségű alvást, amely elengedhetetlen a jó szív- és érrendszeri egészséghez.

Mennyi alvásra van szükségünk?

„Az alvásigény egyénileg eltérő. Egy felnőtt munkavállalónak például, minimum 6-9 óra alvásra van szüksége a kipihent állapot eléréséhez. Sajnos nagyon sokan panaszkodnak alvászavarra. A felnőtt lakosság fele szenved valamilyen alvászavarban vagy esik át élete folyamán olyan időszakon, amikor nem alszik kellően pihentetően. Tanulmányok sora igazolja, hogy a rövid alvásidő vagy a rossz minőségű alvás magas vérnyomást, emelkedett koleszterinszintet és végső soron érelmeszesedést okoz. A szokásosnál kevesebb alvásmennyiség pedig növeli a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát. Tehát a folyamat kettős. Egyfelől a rossz alvási szokások: tudatosan kevesebb alvás, műszakbeosztás, gyakori éjszakai munka, másfelől pedig az alvásstruktúrát befolyásoló alvásbetegségek, például az insomnia (nehezített el- és átalvás), alvásfüggő légzészavarok (horkolás, alvási apnoe), circadián ritmuszavarok egyaránt növelik a hirtelen szív- és érrendszeri események rizikóját, emelik a vérnyomást. Sok kutatás igazol összefüggést különböző alvásbetegségek és a szív- és érrendszeri egészség között”- mondja a szakember.

„Az egyik leggyakoribb alvászavar az obstruktív alvási apnoe szindróma. Ennek a kórképnek legjellemzőbb tünete a horkolás és a nappali aluszékonyság. Egy másik igen gyakori alvásbetegség az insomnia, amikor is az elalvás nehezített, vagy éppen a felébredés az éjszaka folyamán, amikor nehézkes a visszaalvás. Ezekben a betegségekben szenvedők körében sokkal nagyobb valószínűséggel fordulnak elő szívritmuszavarok, plakkok felhalmozódása, szívelégtelenség és koszorúér-betegség, mint a jól alvó lakosság körében. Egyre több a bizonyíték arra, hogy a neurológiai alvászavarok, mint például a nyugtalan láb szindróma és a gyakori mikroébredéses állapot növeli a szívbetegség kockázatát. A legtöbb embernél a vérnyomás leesik alvás közben. Ez azonban egyes alvásbetegségekben, mint például a narkolpeszia vagy az alvásfüggő légzészavarok súlyos változata, nem következik be, ami szintén növelheti a szívproblémák kockázatát”- magyarázza dr. Várdi Visy Katalin.

A rossz alvás az alábbi faktorokkal is összefügg

Helytelen étrend, súlygyarapodás

Egy 495 résztvevővel végzett vizsgálat összefüggést talált a rossz alvásminőség, a megnövekedett táplálékbevitel és a nagy mennyiségű finomított élelmiszerek (fehér liszt, cukor, nem teljes kiőrlésű tápanyagok) fogyasztása között. A túlságosan rövid alvási időtartam pedig súlygyarapodáshoz vezethet, még azoknál is, akiknél alacsony az elhízás kockázata.

Cukorbetegség

Tanulmányos sora bizonyítja, hogy a nem kellően pihentető alvás rontja a szénhidrátháztartás, emeli a vércukorszintet, így növeli a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatát. Már napi két óra alvás elvesztése (rendszeresen csak 5-6 óra alvás) fokozott inzulinrezisztenciát és csökkent glükóztoleranciát eredményezhet laboratóriumi körülmények között. A csökkent alvásmennyiség ugyanakkor nehezíti a fogyókúrát is. A cukorbetegséggel összefüggő magas vércukorszint növelheti a koleszterinszintet, a vérnyomást és a trigliceridszintet, végső soron károsítva az idegeket és az ereket. Ennek eredményeként a 2-es típusú cukorbetegségben szenvedők kétszer nagyobb valószínűséggel kapnak szívrohamot vagy szélütést.

Gyulladás

A laboratóriumi vizsgálatokban a csökkent alvásmennyiség előbb úgynevezett szubklinkus majd klinikailag és a panaszok szintjén is megjelenő gyulladással jár. Ez azért fontos, mert ezek a sokszor panaszmentesen kialakuló gyulladásos folyamatok növelik a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát.

Stroke, szívroham és halál

A kutatók szerény kapcsolatról számolnak be mind a rövid, mind a hosszú alvás időtartama (egyszerre kilenc óra vagy több) és a stroke között. Mind a túl rövid, mind a valamely alvásbetegség pl. alvási apnoe hosszabb alvásmennyiséggel, de rossz alvásminőséggel járó megbetegedések is a szív- és érrendszeri halálozás nagyobb kockázatával járnak.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Ezzel a 9 tünettel jobb, ha kardiológushoz fordul!

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

#alvás

Forrás: szivsn.hu
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához