Fel sem tűnhet, ha rosszul hallunk

Ha azt hisszük, hogy jól meg tudjuk tippelni, hogy milyen a hallásunk, akkor egész sokszor tévedünk, legalábbis ez derült ki egy most frissen közzétett amerikai kutatásból (Prevalence of and Characteristics Associated With Self-reported Good Hearing in a Population With Elevated Audiometric Thresholds.). A kollégák egy nagyobb szabású kutatás során összesen 1373 olyan embert azonosítottak, akiknél korábban hallásvizsgálat során az egyik fülön, egy frekvencián, de legalább 25 dB volt a halláscsökkenésük. Őket egy kérdőív segítségével felmérték, hogy ők maguk mit gondolnak a hallásukról. Meglepő módon kétharmaduk (68,5%) azt hitte, vagyis azt állította, hogy teljesen jól hall. Aztán tovább szigorították a kritériumokat, azzal, hogy azokat az embereket külön is meginterjúvolták, akiknél a beszédfrekvenciák mindegyikén 25 dB-nyi halláscsökkenést mértek, ami már nem kevés. Érdekes módon a megkérdezettek közel fele (43%) még mindig úgy gondolta, hogy jól hall. Szóval ennyit érhet, ha csak simán megkérdezzük a beteget a saját hallásáról. De mi lehet az oka, hogy ennyire nem tudják hova elhelyezni az emberek a hallásszintjüket? Egyrészt az egy fülön egy frekvencián kialakult halláscsökkenés egyáltalán nem okvetlen feltűnő. Főleg, ha az a magas frekvenciákon mérhető, márpedig főleg ott szokott kialakulni. Tehát itt teljesen simán elképzelhető, hogy nem zavaró a probléma. Másrészt a másik fülük teljesen jó, és jól kompenzálhatnak. A súlyosabb, vagyis minden frekvenciát érintő halláscsökkenés esetén már nehezebb magyarázkodni, és itt felmerülhet a betegek oldaláról egy tudatos vagy tudatalatti tagadás is. Például nem akarnak szembesülni egyfajta "gyengeséggel", testi hátránnyal. Egyébként azok, akik jónak ítélték a hallásukat (miközben nem volt az) úgy általában egészségesebbnek mondták magukat, mint akik érezték (vagy beismerték), hogy rosszul hallanak. Tehát az is felmerül, hogy az egyéb testi problémákat, belgyógyászati vagy más betegségeket fajsúlyosabbnak ítélik, mint azt, hogy egy kicsit rosszabul hallanak, ezért azt nem is tekintik kórosnak, illetve nem fér bele a kialakult önképbe. Aztán azt is kimutatták a vizsgálatban, hogy akinek nemcsak rossz a hallása, de zúg is a füle, nagyobb eséllyel mondta rossznak a hallását. Ez megerősíti azt, hogy egy plusz fülészeti érzet, szenzáció nélkül nem biztos, hogy feltűnik a halláscsökkenés, ha a másik fül jól működik. A dolog egyébként fordítva is igaz, bár más arányban. Ugyanez a munkacsoport pár éve igazolta, hogy azon embereknél, akik úgy érzk, hogy rosszul hallanak, 10-15%-ban egyáltalán nem mutatható ki hallásromlás (Self reported hearing difficulty, tinnitus, and normal audiometric thresholds, the National Health and Nutrition Examination Survey 1999-2002.). Itt felmerülhet némi hipochondria, de bizonyos érzészavarok a fülben okozhatnak dugulásérzést, amit a betegek halláscsökenésnek fordítanak le magukban.